2022. december 6., kedd

Jó reggelt! (2014-01-16)

Vannak emberek, akik akármihez is nyúlnak, bármibe is kezdenek, minden tönkremegy a kezük között. Még az elronthatatlan dolgok is, még azok is, amelyek bárki másnak játszi könnyedséggel sikerülnek. Mindannyian ismerünk ilyen embereket.

Van, akinek egyszerűen soha semmi nem jön össze.

Persze, az ilyen embernek is lehetnek jó pillanatai. Időről időre tűnhet úgy, hogy na, most az egyszer jó lóra tett, révbe ér, befut, nyer egy komoly meccset az Élet nevű játszmában a sorsával szemben. Kezdenek alakulni a dolgai, sikereket ér el, s ennek örül is, hiszen a siker, lett légyen bármilyen piciny is, boldogsággal tölt el, felszabadítja mindazokat a hormonokat, amelyektől jól érezzük magunkat. Aztán, ha az addiginál akár egy kicsit is nagyobb lesz az a siker (öltsön bár testet akármiben), a hormonok is túlcsordulnak. A szervezet pedig olyan, hogy egyszerűen nem tudja elviselni a nagyobb dózist. Ilyenkor jön a megrészegülés, az elvakulás, a vakmerővé válás.

Amiből pedig törvényszerűen következik a bukás.

Először csak egy kicsinyke. Amolyan megbicsaklásszerű. Amitől persze emberünk megrémül, hiszen nem akarja ismételten átélni a kudarcot. Azt a mámorító, édes, bizsergető érzést akarja, hajszolja, amely a siker érzetekor tölti el. Még vakmerőbbé válik, s ha ez újabb megroggyanást eredményez, egyre inkább elkeseredik. Így kerül az ördögi körbe: egyre kétségbeesettebben kapálódzik, hogy megélje a mámort, s közben egyre inkább kicsúszik a kezéből az is, amit már megépített, megszerzett, kialakított, összehozott.

Így veszít el végül mindent. S így marad örök vesztes.