Kevés olyan szép, meghitt pillanattal találkozik az ember, mint amikor azt látja, hogy két fiatal valóban szereti egymást, és úgy köt házasságot. Nem csupán szerelmes, vagy már a kicsi is úton van, hanem valódi szeretet csillan meg a szemekben. Nemcsak fiatalos láng, hanem egymás iránti tisztelet és figyelem.
A házastársi viszony, nem kizárólag testiségre és a szerelemre épül, hiszen a legfontosabb velejárója, hogy több egy szimpla barátságnál, mert ígéret köti össze a két felet. Mindez pedig ha harmonikusan élik meg, akkor a felek mindenben tudják segíteni egymást, és nehezen fogja a sors arcon csapni őket, mivel nem kell egyedül, magányosan és kiszolgáltatottan megküzdeni az élettel. Ennek ellenére a szerelmet ünnepelni kell, mert a szerelem örömnap, de nem csupán tűzpiros virággal borított, rózsaszín plüssállatkák és bégető bárányfelhők csoportképével fűszerezett, negédes cukorkaszívekbe bújtatott, elcsépelt irodalmi idézetek és csokoládébonbonok kavalkádja, hanem az igazi, mélységeiben megkövült, időtálló, veszekedésekkel és kibékülésekkel, sok-sok félreértéssel fűszerezett mindennapok valósága. A szerelem a mindennapok szenvedélyének fesztiválja.
A szerelem próbája az idő, viszont ha nincs időnk szerelmünkre, ha nincs időnk saját belső érzelmeinkre, ha nem tudunk odafigyelni a másikra, nem tudunk adni és kapni, vagyis szeretni, akkor minden elveszett.