2021. április 14., szerda

Jó reggelt! (2013-09-17)

Azon veszem észre magam, hogy már nem csak a gazdátlan kutyákat sajnálom, hanem megértőbb vagyok a politikusok iránt is. Még azokra sem haragszom, akik foggal, körömmel ragaszkodnak a tisztségükhöz, akkor is, mikor világos, hogy nem arra valók. Mert mi lesz szegény politikussal, ha tisztség nélkül marad ekkora munkanélküliségben?

Hisz mindenki tudja, hogy munkahelyszerzés céljából a legcélszerűbb beiratkozni valamelyik pártba, mintsem diplomával felkerülni a munkát keresők listájára. Akkor iratkozzon másik pártba? Ezért inkább maradjanak ott, ahol vannak. Mert az egyszerű ember logikája szerint, ha újak jönnek a helyükre, akkor azok elölről kezdik a privilégiumok gyűjtését, a retyerutya elhelyezését…

Ausztrália korábbi miniszterelnök-asszonya, három hónappal pártjának, a laburistáknak, a hatalomvesztése után töredelmes nyilatkozatban mesélte el, hogy a hatalom elvesztése egy politikus számára mekkora fizikai és lelki fájdalommal jár. Mint mondja, olyan az, mint amikor ökölcsapás éri az embert. Így vall egy ausztrál politikus. Akkor mit mondhat egy hazánkfia?

Már értem, hogy a nagybecskereki szocialisták első menesztésekor, 1998-ban, a községi kormány addigi elnökének anyja miért is sírt úgy, mintha meghalt volna a fia. Pedig túlélte. Csak munkahelyet változtatott.