Január 17

1899
Megszületett Al Capone legendás amerikai gengszter, szeszcsempész.

395
I. (Nagy) Theodosius halála után a Római Birodalom végérvényesen kettészakadt. Theodosius, az utolsó összrómai császár, miután meghódította az egész birodalmat, legutolsó rendelkezésével felosztotta két fia, Honorius és Arcadius között.

1468
Meghalt Szkander bég (született 1403 v. 1405, eredeti neve: Kasztrióta György), aki albán hadvezér és nemzeti hős volt. Török hadifogságba került, ahol magas tisztségig vitte, majd egyesítette és sikeresen védte Albániát.

1634
Meghalt Szenci Molnár Albert pap, egyházi író, nyelvtudós, zsoltárköltő, műfordító. Ő készítette el az első magyar - latin szótárt.

1706
Megszületett Benjamin Franklin író, tudós, a villámhárító feltalálója, államférfi, a Függetlenségi Nyilatkozat társszerzője és az amerikai szabadságharc résztvevője.

1773
Cook kapitány áthajózott a Déli-sarkkörön, ő volt az első európai, aki idáig eljutott.

1775
Megégettek 9 idős asszonyt, mint boszorkányt Lengyelországban, mert nekik tulajdonították a rossz termést.

1822
Megszületett Anne Bronte angol írónő, költő, akinek legismertebb regényei az 1847-ben írt: Agnes Grey, és A Wildfell Hall-i bérlő. Nővérei, Emily és Charlotte Bronte, szintén írónők voltak.

1894
Megszületett Szőnyi István Kossuth-díjas festő és grafikus, a posztnagybányai iskola vezető művésze (Zebegényi est).

1897
Budapesten 69 éves korában meghalt Vajda János költő, publicista, az első szimbolista, akit Ady Endre "szent elődjé"-nek tekintett. Verseiből: "Gina emléke", "Húsz év múlva", "A vaáli erdőben", "Nádas tavon".


  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége