2023. szeptember 30., szombat

Zelenszkij: Legalább ötszáz gyerek életét követelte a háború

Legalább ötszáz gyerek életét követelte az ukrajnai háború – közölte ma az ukrán elnök.

Volodimir Zelenszkij azt követően említette ezt a számot, hogy mentősök kiemelték egy kétéves kislány holttestét a romok alól a kelet-ukrajnai Dnyipro városára szombat este mért orosz rakétacsapás nyomán. Mindazonáltal lehetetlen pontos számot mondani a folyamatban lévő harci cselekmények miatt, és mivel az ország egyes térségei orosz megszállás alatt állnak – tette hozzá. Ki kell tartanunk, és meg kell nyernünk ezt a háborút! – hangoztatta.

A régió kormányzója, Szerhij Liszak arról számolt be, hogy 22 ember, köztük öt gyerek sebesült meg Dnyipróban a két lakóházat ért csapásokban.

Az ukrán légierő állítása szerint a légvédelem lelőtt hármat a város ellen indított öt orosz Sahíd típusú, iráni gyártású önmegsemmisítő drónból, valamint négyet a hat manőverező robotrepülőgépből.

Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője szerint két rakéta találta el az ország központi részén található Kropivnickij városban lévő légitámaszpontot. Károkról azonban nem számolt be.

Az orosz hadsereg ugyanakkor közölte, hogy az utóbbi napokban sorozatos csapásokat mértek az ukrán légvédelmi ütegekre, légitámaszpontokra és katonai raktárakra.