Gépkarabéllyal kísért egy embercsempész határsértőket Röszkénél – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden a rendőrség honlapján.
Közélet/Kitekintő
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden köszönetet mondott a Szövetség nevű szlovákiai magyar párt politikusainak, amiért hosszú évek szétszabdaltsága után végre egységes magyar...
Ezúton is arra kérjük Ukrajnát, hogy tartsa be az európai normákat, az Európa Tanács és a Velencei Bizottság ajánlásait, valamint állítsa vissza azokat a jogi kereteket, melyek védik a magyar...
Húsz évi pereskedés után került vissza egy 18. és egy 19. századi francia festő egy-egy értékes műve Andrew Reichsman Egyesült Államokban élő filmproducerhez, akinek zsidó felmenőit 1941-ben az...
A külgazdasági és külügyminiszter szerint „elképesztő, hogy egyes európai politikusok a Magyarország déli határainál rendszeresen lövöldöző migránsok és az embercsempészek oldalán állnak".
A horvát rendőrség „behatolt" Liberland Szabad Köztársaság területére, vagyis a Duna melletti fiktív államba, amely két ország határán, a szerb oldalon Monostorszeg (Bački Monoštor), a...
Emberölés előkészületének bűntette miatt vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség egy 16 éves fiú ellen, aki tavaly ősszel egyik osztálytársa megölésére készült - közölte a vádhatóság...
Magyarország támogatja Kárpátalját, támogatja az itt élőket, „támogatja a kárpátaljai magyarságot, az alapvető jogaik biztosítását, a nyelvhasználati jogaik visszaszerzését"