2023. szeptember 27., szerda
/cyprus-mail.com

Eddig másfél millió orosz útlevelet állítottak ki az elcsatolt területeken

Csaknem másfél millió orosz útlevelet állítottak ki az Ukrajnától elcsatolt Donyecki, Luhanszki, Zaporizzsjai és Herszoni területeken tavaly október óta – közölte kedden Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök.

Moszkva tavaly szeptemberben ismerte el az Oroszországi Föderáció jogalanyaiként a négy régiót, bár teljességgel nem tartja ellenőrzése alatt területüket. A lépést a nemzetközi közösség nem fogadja el.

„Tavaly október óta csaknem 1,5 millió ember jutott hozzá orosz útlevélhez az új régiókban" – ismertette Misusztyin a keddi kormányülésen. Hozzátette, hogy a térségben 1,6 millió embernek fizetnek nyugdíjat, és hozzávetőleg 1,5 millióan részesülnek egyéb szociális ellátásokban.

Hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az általa említett támogatásokat időben kifizessék a helyi lakosságnak.

Az orosz kormányfő egyben felhívta az elcsatolt térségek lakóinak figyelmét „a kézzelfogható változásokra a városokban és falvakban", különös tekintettel az újjáépítésre, valamint az oktatási és a munkalehetőségekre.

Az ukrajnai orosz inváziót megelőzően becslések szerint mintegy 8,9 millióan lakták a négy régiót, bár a harci cselekmények nyomán milliók kényszerültek elmenekülni otthonaikból. Sokan Ukrajna más területeire költöztek, vagy külföldön kerestek menedéket. A 18 és 60 év közötti férfiak közül sokan a fegyveres erőknél szolgálnak.

Vlagyimir Putyin orosz elnök áprilisban írta alá azt a rendeletet, amelynek értelmében az elcsatolt területeken élők orosz állampolgárságot szerezhetnek, aki azonban nem él ezzel a lehetőséggel, vagy nem legalizálja státuszát, azt kiutasíthatják.

Misusztyin nem említette a 2014-ben elcsatolt Krím félszigetet ebben az összefüggésben.

Nyitókép: /cyprus-mail.com