2023. szeptember 26., kedd
A magyar fiúk túl nagy hátrányt szedtek össze a meccs első felében (Fotó: MTI)
U17-ES EB

Kiesett Magyarország

Amilyen szépen indult, olyan rosszul végződött a korosztályos Európa-bajnokság csoportköre a rendező Magyarország számára. Az első körben Walest sima 3:0-val lelépő házigazda fiúk a 2. forduló lengyelek elleni veresége után ki-ki meccsen csaptak össze az írekkel, akik viszont a felcsúti Pancho Arénában nem ijedtek meg a tehertől, és már az 5. percben vezettek (Kehir). A nagy röss aztán a túloldalon is hálómozgást eredményezett, Grante szerencsétlen mozdulattal a saját kapujába továbbította a labdát (10.), Magyarország egyenlített. Mint azonban később kiderült, ekkor volt utoljára hasznos eredményük a fiúknak, hiszen a félidő derekán az első ír gólnál asszisztáló Melia gyors egymásutánban kétszer is beköszönt (24., 31.), majd negyed órával a térfélcserét követően másodszor is előkészített Kehirnek (71.). A magyaroknak ezután hatalmas hajrára lett volna szükségük, de csak egyszer tudtak szépíteni, Németh Hunor átadását Kern Martin használta ki (71.), a 4:2-es vereség pedig a csoportharmadik helyet, így a kiesést jelentette a fiúk számára.

A magyar fiúk túl nagy hátrányt szedtek össze a meccs első felében (Fotó: MTI)

A magyar fiúk túl nagy hátrányt szedtek össze a meccs első felében (Fotó: MTI)

Spanyolországban hétközi fordulót rendeznek, amely keretében a Real Sociedad minden bizonnyal kulcsfontosságú győzelmet aratott az Almería ellen az utolsó BL-helyezés megszerzése érdekében. A már bajnok Barcelona a kiesés ellen küzdő Valladolid otthonában háromszor kapitulált és kikapott.

Eredmények, 2. forduló, B csoport: Spanyolország–Szlovénia 3:1, Szerbia–Olaszország 2:0. A sorrend: Spanyolország 6, Szlovénia és Szerbia 3, Olaszország 0 pont. D csoport: Anglia–Hollandia 4:1, Svájc–Horvátország 2:1. A sorrend: Anglia és Svájc 6, Horvátország és Hollandia 0 pont. 3. forduló, A csoport: Wales–Lengyelország 3:0, Írország–Magyarország 4:2. A csoport végeredménye: Lengyelország és Írország 6, Magyarország és Wales 3 pont. C csoport: Németország–Skócia 3:0, Franciaország–Portugália 1:1. A csoport végeredménye: Németország 9, Franciaország és Portugália 4, Skócia 0 pont. Spanyol bajnokság, 36. forduló: Celta Vigo–Girona 1:1, Real Sociedad–Almería 1:0, Valladolid–Barcelona 3:1. Az élcsoport: Barcelona 85, Atlético Madrid (–1) 72, Real Madrid (–1) 71, Real Sociedad 68, Villarreal (–1) 60, Betis (–1) 56 pont stb.

Viníciust „fellógatták” – letartóztatások

A spanyol rendőrség keddi bejelentése szerint négy személyt őrizetbe vettek a Real Madrid labdarúgóját, Vinícius Júniort ábrázoló bábu fellógatása kapcsán. Januárban a Király Kupában a későbbi győztes Real Madrid és az Atlético Madrid negyeddöntője előtt a spanyol fővárosban a brazil támadó 20-as mezébe öltöztetett próbababát lógattak le a nyakára kötött kötéllel, fölé pedig egy piros molinót akasztottak, amelyen fehér betűkkel a „Madrid gyűlöli a Realt” felirat állt. A molinón szereplő gyűlöletkeltő üzenetet sűrűn alkalmazzák a Matracosok egyik ultracsoportjának transzparensein. A négy őrizetbe vett férfi 19 és 24 év közötti, közülük hárman az Atlético egyik szélsőséges szurkolói csoportjához tartoznak, a negyedik személy pedig a csoport követője, és négyük között vannak büntetett előéletűek. Beazonosításukra biztonsági kamerák felvételei alapján került sor.

Viníciusszal kapcsolatban egyébként újabb rasszista bántalmazás történt vasárnap. A brazil válogatott támadót az ellenfél Valencia szurkolói a bajnoki találkozó során szinte végig becsmérelték, a 70. percben szólt először a játékvezetőnek – ezután percekig állt a játék –, majd állítása szerint ennek hatására különbözött össze az egyik valenciai játékossal, amiért aztán kiállították. Carlo Ancelotti, a Real Madrid vezetőedzője a mérkőzés után arról beszélt, hogy a bírónak félbe kellett volna szakítania a játékot, Vinícius pedig a La Ligát és Spanyolországot is rasszistának nevezte az eset után. A La Liga eljárást indított az ügyben és jelezte, megvizsgálja a meccsről készült felvételeket, hogy pontosan mi történt a stadionban. Ugyanakkor a bajnokság igazgatója arra hívta fel a brazil csatár figyelmét, ne engedje provokálni magát, és egyben közölte, Vinicius nem jelent meg azon a két találkozón, amelyet a korábbi, általa rasszistának nevezett esetek miatt kérvényezett, ezért feleslegesen kritizálja a vezetőséget.

Nyitókép: A magyar fiúk túl nagy hátrányt szedtek össze a meccs első felében (Fotó: MTI)