Életének 82., papságának 55. évében elhunyt Msgr. art. m. Miocs József, címzetes apát, pápai prelátus, a Paulinum Püspöki Klasszikus Gimnázium és Kisszeminárium rektor-igazgatója.
Miocs József Kúlán született 1942-ben. A zágrábi Hittudományi Karon folytatott filozófiai és teológiai tanulmányokat, valamint a zágrábi Zeneművészeti Főiskola egyházzenei szakán is oklevelet szerzett. Szabadkán 1968-ban szentelték pappá. Majd 1975-től a szabadkai Paulinum rendes tanára, a székesegyház karnagya, a Szent Teréz magyar énekkar vezetője, 1981-től a Paulinum igazgatója, 1988-tól a szeminárium rektora volt. A Schola Cantorum Paulinum énekkart 1973-ban a Székesegyház 200 éves évfordulójára alapította meg. Az Ezüstcsengő egyházi gyermek és Ifjúsági kórusok dalversenyét és szemléjét 1995-től szervezte meg. Miocs József nevéhez fűződik a Paulinum munkájának hivatalossá tétele, ugyanis 1989-ig az iskola bizonyítványait hivatalosan nem ismerték el, de az ő kitartó igyekezetének köszönhetően 1990-től a bizonyítványokat elfogadják, majd 2004-ben megvalósult az akkreditáció. Miocs József jelentős pedagógiai munkássága mellett gazdag pályája során számos zenei alkotással és kiadvánnyal is gazdagította a délvidéki magyarság kultúráját. A Zsoltárok gyűjteménye 1971-ben jelent meg, a Szent Teréz mise 1991-ben, a Szabadkai egyházmegye orgonái 2000-ben látott napvilágot, míg a Négy passió 2003-ban. Tagja volt a Himnológiai Társaságnak, az Európai Egyházzenei Társaságnak, illetve a magyar és horvát egyházzenei társaságoknak. Jelentősebb elismerései: 2007-ben Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült, 2008-ban Szabadka Város díszpolgára kitüntetést vehetett át, ugyanebben az évben Fraknói Vilmos-díjban részesült. Tavaly pedig Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést vehetett át.
A temetés helyéről és időpontjáról később tájékoztatják a nyilvánosságot.
Nyitókép: Szabadkai Egyházmegye