Kellemes húsvéti ünnepeket kíván a Magyar Szó Extra!
Nyitókép: (Lakatos János felvétele)

Tóth Péter
Kishegyesen születtem 1963. december 2-án. Azóta is szülőfalumban élek, olyan kisebb-nagyobb megszakításokkal, mint a katonai vagy az egyetemi évek. A szabadkai Közgazdasági Karon diplomáztam, és azt követően mintegy tizenöt évet dolgoztam mezőgazdasági profilú cégnél a kereskedelmi osztályon, majd pénzügyesként, illetve ügyvezetőként. Érdeklődési köröm a gazdasági témákon túl a hozzá szorosan köthető mezőgazdasági, környezetvédelmi, környezetgazdálkodási, vidékfejlesztési témákra terjed ki, emellett már középiskolai és egyetemi éveim során is érdeklődtem többi között a szociológia, a politikai gazdaságtan, valamint a rendszerelmélet iránt is. Az állat- és növényvilág, illetve az űrkutatás iránti érdeklődésem viszont egészen általános iskolás, illetve óvodás koromig nyúlik vissza. Újságírással negyven év feletti korban, csak az ezredforduló után kezdtem foglalkozni, ha leszámítjuk, hogy jelentek meg írásaim gyerekkoromban az iskolaújságban, illetve a Jó Pajtás hasábjain is. Szeretem a dolgokat több nézőpontból megvizsgálni, a nem szokványos vetületeket is szemléltetni.

Lakatos János
1976-ban születtem Verbászon. A középiskolát Adán fejeztem be, irányítástechnikai technikusként szereztem diplomát. Rövid kitérőt követően az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékére kerültem. Az egyetemet befejeztem, de nem diplomáztam. Az egyetem után dolgoztam sofőrként és adminisztratív munkásként. A Magyar Szóhoz 2007-ben kerültem mint fordító. Újságíróként a belpolitikai szerkesztőségben kezdtem dolgozni, majd kishegyesi lévén átkerültem a topolyai szerkesztőségbe. A kishegyesi tudósító kollégám, Papp Imre nyugdíjba vonulását követően átvettem a helyét, emellett Gunarasról és környékéről továbbra is én tudósítok. Szeretem a munkámat, mert nem vagyok helyhez kötve, sok eseményre eljutok, és érdekes embereket ismerek meg. Különösen kedvesek számomra az olyan apró falvak, mint Kispest, Kavilló vagy Pobeda. Az itteni pár száz fős közösségek egészen másképpen működnek, mint egy nagyobb településé, de tartok tőle, hogy egy letűnőben lévő világnak vagyok a tanúja.

Tóth D. Lívia
Ha összefőzünk egy népzenészt és egy világmegváltásra induló pszichológust egy grafikussal, megfűszerezzük riporteri és szervezői feladatokkal, majd hozzáadunk egy adag bábszínházas aktivistát, akkor megkapjuk azt az egyveleget, amely 1980 óta a nevemet viseli. Hogy milyen ízű ez a különleges főzelék? Nos, ez a megfejtendő kérdés. Képesítésem: autodidakta életművészet. A különleges szakmát az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karán kezdtem elsajátítani, majd 2005-ig ügyvezetőként gyakoroltam. Egy reggel aztán gondoltam egyet, grafikussá szakosodtam, és saját vállalkozásba kezdtem. Öt év múlva újra váltottam: a temerini Tájékoztatási és Művelődési Központ szervezője és a Temerini Rádió munkatársa lettem. 2011-től a Vándor Bábszínház elnökeként is nyilvántartanak, 2017-től pedig a Pannon RTV tudósítójaként kerestem a kenyerem. Az életművészkedésemet 2019-től a Magyar Szó csapatához csatlakozva folytattam. Egyéni és szakmai pályafutásom központját is a mai napig az emberi történetek jelentik: legyenek ők családtagok, munkatársak, nézők vagy olvasók. Mindenki érdekel. Ön is. Beszélgessünk! Alig várom a találkozást…