2024. április 20., szombat

Miért nem akar Vučić kormányfő lenni?

Nem meglepő, hogy Aleksandar Vučić államfő nem kíván kormányfő lenni, hiszen a következő négy évben sem akarja feladni azt a pozíciót, amelyen érinthetetlen, ezt közölte a Danas napilappal a Demostat közvélemény-kutató cég, írja a 021.rs hírportál.

Vučić a Pink televízió műsorában azt nyilatkozta, soha sem mondta, hogy miniszterelnök szeretne lenni. A Demostat ezt logikusnak tartja, ugyanis – mint írják –, nem valószínű hogy Vučić távozik az elnöki posztról.

Vučić nem engedné meg magának azt, hogy valaki a Szerb Haladó Párt színeiben megnyerje az elnökválasztást, és az illetőnek nagyobb legitimitása legyen, mint neki, írja a 021.rs hírportál.

A Demostat több forgatókönyvet is felvetett. Az első szerint Vučić lesz a miniszterelnök és új elnökválasztást tartanak, addig pedig a köztársasági elnök funkcióját a parlamenti választások után megalakuló Köztársasági Képviselőház házelnöke látja el. Arra a kérdésre, hogy ki lesz a köztársasági elnök, miközben folyik a parlamenti választási kampány, a Demostat munkatársai azt válaszolták, hogy a törvény szerint lehetséges, hogy elnöki pozícióból vezesse a miniszterelnöki kampányt.

A második, kevésbé valószínű forgatókönyv szerint Vučić lesz a miniszterelnök, és bonyolult alkotmánymódosítás történik majd, amely lehetővé tenné, hogy az elnököt a parlament válassza meg.

A harmadik eshetőség szerint Vučić 2027-ig köztársaság elnök marad, viszont a Szerbiai Szocialista Párt és az ellenzék alakít kormányt, míg a Szerb Haladó Párt ellenzékbe vonul.

Nyitókép: Aleksandar Barda/FoNet