2024. április 20., szombat

Nyolcszázmillió euró külföldi nyugdíjból

Szerbiában 245 ezer polgár kap külföldi munka után járó nyugdíjat. Ennek alapján az országba évente mintegy 800 millió euró érkezik – közölte a Szerbiai Rádió és Televízió. Zoran Panović, a Köztársasági Társadalombiztosítási Alap igazgatója elmondta, 21 országgal kötöttek megállapodást, s ezek magukban foglalják a szociális-, a nyugdíj-, az egészség-, a munkanélküliségi biztosítást, a munkahelyi baleseteket, a megbetegedéseket és a családi pótlékot. Szerbia az első ilyen jellegű megállapodást Franciaországgal kötötte meg, a legutóbbit pedig Ausztráliával. Jelenleg 26 országból érkezik a nyugdíj Szerbiába, a Köztársasági Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap pedig 35 országba utal át ellátmányt.

A legtöbb nyugdíj a volt jugoszláv tagállamokba megy, majd következik Ausztria és Németország. A legtávolabbi országok pedig az Egyesült Államok, Brazília és Új-Zéland. Erre a célra évente összesen 76 millió eurót különítenek el, a Szerbiában élő nyugdíjasok pedig évente 800 millió eurót kapnak külföldről. Nemrég írták alá a szerződést Ausztráliával, Azerbajdzsánnal és Tunéziával, Portugáliával és Albániával pedig még folynak a tárgyalások.