2024. március 29., péntek

Hamarosan forgat

Lordan Zafranović új filmet tervez készíteni, és már az előkészületekkel is jól halad

Sajtóértesülések szerint Lordan Zafranović új filmet tervez készíteni Zlatni rez 42Djeca Kozare (Aranymetszés 42 – Kozara gyermekei) címmel. Úgy tudni, már az előkészületekkel is nagyon jól halad, a Tanjugnak azt is elárulta, hogy intenzív számára ez az időszak, mert most sok apró részlettel kell foglalkoznia, de ezek már a forgatás előtti utolsó simítások. A rendező úgy tervezi, hogy a forgatáshoz néhány hónap múlva hozzá is foghatnak, ha minden jól alakul, a nyár végére be is fejezik, a film pedig az év vége felé meg is jelenhet.

Lordan Zafranović elmondása szerint életútjának egy úgymond érett fázisához ért, amikor szeretné megvalósítani azokat a dolgokat, amiket eddig nem sikerült. Ezt a filmet is már régóta tervezi leforgatni, az 1942-es év borzalmai és a kozarai gyermekek sorsa nem hagyja nyugodni, és úgy gondolja, hogy a mostani migráció szörnyűségei újabb apropót adhatnak a film létrejöttéhez. Kiváltképp emiatt úgy szeretné elkészíteni, hogy a film ne csak térségünk lakossághoz szóljon, hanem a világ bármely kontinensén érthető legyen az üzenete.

Fotó: Facebook

Fotó: Facebook

Lordan Zafranović kompromisszumot nem tűrő rendezőnek számít, akinek a filmjei úgymond nagy port kavarnak. Legismertebb alkotásai az 1978-as Okupacija u 26 slika (Árnyak Dubrovnik felett), az 1981-es Pad Italije (Itália bukása), valamint az 1983-as Krv i pepeo Jasenovca című dokumentumfilm, amely nagy vitákat váltott ki.

A rendező több ízben járt a palicsi filmfesztiválon, ahol zsűritag is volt, 2011-ben pedig Lifka Sándor-életműdíjjal jutalmazták alkotói tevékenységét.

A februárban megrendezésre kerülő FEST-en a filmművészethez való kiemelkedő hozzájárulásáért Lordan Zafranović életműdíjat vehet át Belgrádban.

Nyitókép: Tanjug