2024. április 19., péntek

Országszerte javul a hóhelyzet

Kivételt Trgovište képez, itt tegnap hirdettek rendkívüli helyzetet – A hegyekben még akadnak járhatatlan utak

A hétvégi havazást és erős szélt követően hétfőre az ország nagyobb részében rendeződött a helyzet, az útkarbantartók folyamatosan dolgoztak az első- és másodrendű útszakaszok tisztításán. A lakosságot már sehol sem kellett evakuálni – jelentette ki a közszolgálati televíziónak adott nyilatkozatában Luka Čaušić, a Belügyminisztérium rendkívüli helyzetek elhárításával foglalkozó szektorának vezetője. Mint mondta, már nem mondhatók kritikusnak a körülmények, a szektor tagjai állandó kapcsolatban vannak a helyi válságtörzsekkel, s ahol szükség mutatkozik, ott gyors segítséget tudnak nyújtani. A hegyvidékre utazókat továbbra is óvatosságra intette, mert előfordulhatnak hóátfúvások. Javasolta, hogy mindenki teli tartállyal, meleg holmival és élelemmel induljon útnak. Az utak nagy részén jegesedés is megfigyelhető, ezért külön óvatosságra van szükség. Čaušić szerint tegnap késő délelőtt még 1776 fogyasztó volt áram nélkül, de mivel a villanyszolgáltató munkatársai is a terepen vannak, s folyamatosan dolgoznak a meghibásodások elhárításán, ez a szám gyorsan csökken.

Javult a helyzet Ivanjica térségében is, Momčilo Mitrović polgármester arról számolt be, hogy a fő útvonalak már járhatók, s dolgoznak azon, hogy a kisebb utakat is járhatóvá tegyék, hogy a gyerekek elindulhassanak iskolába, s megérkezhessenek dialízisre azok a páciensek, akiknek erre szükségük van. Már senki nincs áram nélkül a község területén – jelentette ki. Gondot okoz továbbra is a Preko Brdo–Odvraćenica útnak a megtisztítása, ezt az időjárási körülményeknek megfelelően végzik majd el.

Novi Pazar térségében továbbra is voltak járhatatlan utak. Sead Delimeđac, a Novi Pazar put karbantartási vállalat vezetője azt mondta, nem járható a Raška–Golija és a Novi Pazar–Raška szakasz. Húsz kamion dolgozik a terepen, s további két hóeltakarítót is bevetettek. Mára valószínűleg rendeződik a helyzet, ha áttörik a hótorlaszokat.

A Kopaonikon volt tegnapra virradóra a leghidegebb, –16 Celsius-fokot mértek, délután egy órakor 111 centiméteres volt a hótakaró vastagsága. A hatvan kilométeres óránkénti sebességgel fújó szél sok gondot okozott a hétvégén, az utak azonban tegnap már járhatóak voltak. Andrija Aleksić, a hegyi mentők képviselője elmondta, a hóesés elállt, de továbbra is erős a szél. Azt ajánlotta az oda utazóknak, s azoknak, akik a Kopaonikról indulnának haza, hogy meleg holmiban, rétegesen felöltözve induljanak el, vigyenek magukkal tartalék elemeket, töltőket, élelmet és vizet.

A közszolgálati média beszámolója szerint Crna Travát teljesen ellepte a hó, ellehetetlenítve a közlekedést és az áramszolgáltatást is. Nem esik már, a hajnali hőmérséklet azonban –14 fok volt, s továbbra is erősek a széllökések. Idejétmúlt gépekkel kezdtek neki a mintegy 250 kilométeres útszakaszon felgyülemlett hó eltakarításának. Járható azonban a Vlasotince és Crna Trava közötti, valamint a Vlasina-tó felé vezető út – utóbbi környékén egyméteres a hótakaró vastagsága.

Miközben a legtöbb helyen tegnap már a helyzet javulásáról érkeztek beszámolók, Trgovište község területén még csak tegnap kellett rendkívüli helyzetet hirdetni. Nenad Krstić polgármester elmondta, hogy a folyamatos hóhullás miatt járhatatlanná vált az összes hegyi útvonal a községben, ezért szerdáig szünetel a tanítás az iskolákban. Az átfúvások következtében kétméteres torlaszok alakultak ki.

Nyitókép: Motorszánkóval a járhatatlan utak is járhatók. A felvétel Zlatiboron készült (Fotó: Beta)