2024. március 28., csütörtök
VERSENYNAPTÁR (3.)

Atlétika-vb Budapesten, birkózó-vb Belgrádban

A harmadik negyedévben olimpiai kvalifikációs versenyek sora vár a sportolókra. Ebből a szempontból a július központi eseménye várhatóan a fukuokai vizes világbajnokság lesz, valamint a hónap elején elrajtoló Tour de France és a wimbledoni nyílt teniszbajnokság is érdekesnek ígérkezik. Augusztusban többek között a sportlövőknek és a kajak-kenusoknak lesz kvótaszerzési lehetőségük a párizsi játékokra, akár a szerbeket, akár a magyarokat vesszük figyelembe, mindkét esemény fontos mérföldkő lehet a sportolók számára. A hónap közepén Budapestre szegeződik majd a világ szeme, 19. és 27. között a magyar főváros ad majd otthont a szabadtéri atlétika-világbajnokságnak. Augusztus vége és szeptember eleje a röplabdadrukkereknek kedvez, előbb a női, majd a férfi Eb-t bonyolítják le, valamint ekkor indul a Vuelta, a férfi kosárlabda-vb és a US Open is. Belgrád sem marad jelentős sportesemény nélkül, 7-én ott játssza Eb-selejtezőjét a szerb és a magyar labdarúgó válogatott, majd 16. és 24. között a birkózó-vb-n küzdhetnek kvótáért a sportág hazai és külföldi nagyágyúi.

JÚLIUS

VI. 16–16. Labdarúgás, Ázsia-kupa
VI. 21. – VII. 2. Európai Játékok, Krakkó és környéke
VI. 24. – VII. 2. U19-es férfi kosárlabda-világbajnokság, Debrecen
VI. 26. – VII. 16. Labdarúgás, Arany Kupa
VI. 30. – VII. 2. Férfi vízilabda-világkupa, szuperdöntő
1–23. Tour de France országúti kerékpáros-körverseny
2. Formula–1, Osztrák Nagydíj, Spielberg
2. Atlétikai Gyémánt Liga-verseny, Stockholm
3–16. Wimbledoni nyílt teniszbajnokság
8. A V4 országúti kerékpárverseny magyarországi szakasza
9. Formula–1, Brit Nagydíj, Silverstone
9. Gyorsaságimotoros-világbajnokság, Kazah Nagydíj, Almati
10–18. Vívó-világbajnokság, Milánó
11–22. Röplabda, leány U17-es Európa-bajnokság, Békéscsaba és Vrnjačka Banja
13–16. Kajak-kenu, maratoni Európa-bajnokság, Slavonski Brod (Horvátország)
13–16. Birkózás, Magyar Nagydíj, a nemzetközi szövetség rangsorversenye, Budapest
14–30. Vizes világbajnokság, Fukuoka
15–16. Triatlon, sprinttávú és vegyesváltó-világbajnokság, Hamburg
16. Atlétikai Gyémánt Liga-verseny, Silesia
18. Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíj
20. – VIII. 20. Női labdarúgó-világbajnokság, Ausztrália és Új-Zéland
21. Atlétikai Gyémánt Liga-verseny, Monaco
23. Formula–1, Magyar Nagydíj, Hungaroring
23. Atlétikai Gyémánt Liga-verseny, London
23. Észt Rali, a világbajnokság 8. futama
23–29. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF), Maribor
25. – VIII. 7. Olimpiai kvalifikációs koronglövő-Európa-bajnokság, Leobersdorf
29. Atlétikai Gyémánt Liga-verseny, Sanghaj
30. Formula–1, Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps

AUGUSZTUS

VII. 20. – VIII. 20. Női labdarúgó-világbajnokság, Ausztrália és Új-Zéland
VII. 25. – VIII. 7. Olimpiai kvalifikációs koronglövő-Európa-bajnokság, Leobersdorf
2–6. Strandröplabda-Európa-bajnokság, Bécs
3. Atlétikai Gyémánt Liga-verseny, Sencsen
3–13. Kerékpáros-világbajnokság, Glasgow
4–6. Triatlon, sprinttávú Európa-bajnokság, Balıkesir
6. Gyorsaságimotoros-világbajnokság, Brit Nagydíj, Silverstone
6. Finn Rali, a világbajnokság 9. futama
10–20. Vitorlázás, olimpiai hajóosztályok világbajnoksága, Hága
14. – IX. 3. Olimpiai kvalifikációs sportlövő-világbajnokság, Baku
15. – IX. 3. Női röplabda-Európa-bajnokság, Belgium, Németország, Olaszország és Észtország
16. Labdarúgás, Európai Szuperkupa, Kazany
17–20. Triatlon, olimpiai tesztverseny, Párizs
19–27. Szabadtéri atlétikai világbajnokság, Budapest
20. Gyorsaságimotoros-világbajnokság, Osztrák Nagydíj, Spielberg
21–27. Tollaslabda-világbajnokság, Koppenhága
21–28. Öttusa-világbajnokság, Bath
23–27. Olimpiai kvalifikációs ritmikusgimnasztika-világbajnokság, Valencia
23–27. Kajak-kenu olimpiai kvalifikációs világbajnokság, Duisburg
25. – IX. 10. Férfi kosárlabda-világbajnokság, Japán, Indonézia és Fülöp-szigetek
26. – IX. 17. Vuelta a España országúti kerékpáros-körverseny
27. Formula–1, Holland Nagydíj, Zandvoort
28. – IX. 10. Amerikai nyílt teniszbajnokság, New York
28. – IX. 16. Férfi röplabda-Európa-bajnokság, Olaszország, Észak-Macedónia, Bulgária és Izrael
30. – IX. 1. Kajak-kenu előolimpia, Párizs
30. – IX. 3. Kajak-kenu maratoni világbajnokság, Vejen-Kolding (Dánia)
31. Atlétikai Gyémánt Liga-verseny, Zürich

InsideTheGames

InsideTheGames

SZEPTEMBER

VIII. 14. – IX. 3. Olimpiai kvalifikációs sportlövő-világbajnokság, Baku
VIII. 15. – IX. 3. Női röplabda-Európa-bajnokság, Belgium, Németország, Olaszország és Észtország
VIII. 25. – IX. 10. Férfi kosárlabda-világbajnokság, Japán, Indonézia és Fülöp-szigetek
VIII. 26. – IX. 17. Vuelta a España országúti kerékpáros-körverseny
VIII. 28. – IX. 10. Amerikai nyílt teniszbajnokság, New York
VIII. 28. – IX. 16. Férfi röplabda-Európa-bajnokság, Olaszország, Észak-Macedónia, Bulgária és Izrael
VIII. 30. – IX. 1. Kajak-kenu előolimpia, Párizs
VIII. 30. – IX. 3. Kajak-kenu maratoni világbajnokság, Vejen-Kolding (Dánia)
2–17. Súlyemelő-világbajnokság, Rijád
3. Formula–1, Olasz Nagydíj, Monza
3. Gyorsaságimotoros-világbajnokság, Katalán Nagydíj, Barcelona
3–10. Evezés, világbajnokság, Belgrád
7. Labdarúgás, Eb-selejtező: Szerbia–Magyarország
8. Atlétikai Gyémánt Liga-verseny, Brüsszel
8. – X. 28. Rögbi-világbajnokság, Franciaország
10. Labdarúgás, Eb-selejtező: Litvánia–Szerbia
10. Gyorsaságimotoros-világbajnokság, San Marinó-i Nagydíj, Misano
10. Akropolisz-rali, a világbajnokság 10. futama
10–17. Asztalitenisz, csapat-Európa-bajnokság, Malmö
16–17. Atlétikai Gyémánt Liga-döntő, Eugene
16–24. Olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokság, Belgrád
17. Formula–1, Szingapúri Nagydíj, Szingapúr
20–24. Országúti kerékpározás, Európa-bajnokság, Drenthe
23–24. Triatlon, világbajnoki sorozat, döntő, Pontevedra
24. Formula–1, Japán Nagydíj, Szuzuka
24. Gyorsaságimotoros-világbajnokság, Indiai Nagydíj, Újdelhi
30. – X. 8. Olimpiai kvalifikációs torna-világbajnokság, Antwerpen

Nyitókép: InsideTheGames