2024. április 25., csütörtök

Elit társaságban

A KAMBODZSAI KIRÁLY DALA. Néhány héten át egy kambodzsai diák volt a szobatársam. A beszélgetésünk igencsak akadozott, annyi azonban mindenképpen kiderült, hogy nagyon szereti a hazáját, Norodom Szihanukot pedig mindenkinél többre becsüli. Aki kétszer volt Kambodzsa királya, kétszer hercegként vezette az országot, aztán egyszer miniszterelnök, másszor bábállamfő. A második világháború után támogatta Kambodzsa függetlenné válását Franciaországtól, a vietnami háború kitörésekor pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen fordult, és nyíltan Peking szövetségese lett. Tengette az időt száműzetésben, tartották házi őrizetben. Majd ismét országirányító. Közel kilencven esztendőt megélve (2012-ben hunyt el), számos feleségétől és szeretőjétől tizennégy gyereke született, rendezett továbbá mintegy húsz filmet, író volt, színész is. És zeneszerző.
Szobatársam megtanított az egyik szerzeményére. Elébem tette a kottát is, lemásoltam, de soha nem volt rá szükség. Egyszerű, fülbemászó. Cimmerem szerint, ha Kambodzsában járok és ezt a dalt bárhol (utcán, téren) eléneklem vagy eljátszom valamilyen hangszeren, az első arra járó család azonnal befogad.
Nem éltem a lehetőséggel, gyanítom, erre már nem is lesz nagyon módom. S talán el is késtem. Ki tudja, mit gondolnak ma Norodom Szihanukról Kambodzsában.
Az viszont érdekes, hogy az ember fontos dolgokat képes elfelejteni, számos lényegtelen viszont mélyen bevésődik az emlékezetébe. Miként ez a dal is. Ha éjfélkor felébresztenek, gond nélkül, rögtön eldúdolom.

TALÁLÉKONYSÁG. A történetet sokan ismerik. Mátyás király egy alkalommal Gömörben vendégeskedett. Helybéli nemesekkel mulatozott, akik fényes aranykupákat emelgetve éltették az uralkodót, ittak az ország boldogulására meg egymás egészségére. És áldották a hegyet, amelyik ilyen felséges levet eresztett. Csak éppen a szegény emberekről feledkeztek meg, akik a jó bort megtermelték. Még a király intelme sem hatott rájuk, inkább azt hajtogatták, hogy a kapáláshoz nem kell ész, az egy semmiség. – No, ha semmi, akkor holnap kimegyünk valamennyien a hegyre kapálni! – mondta a király kemény hangon. Így is történt. Másnap reggel a munkások kapái az urak kezébe kerültek, akik a parancs szerint a meredek hegyoldalról lefelé ereszkedve haladtak, közben mind gyakrabban törölgették magukról a csurgó verítéket. Rövid ebédidő után a kapálást folytatniuk kellett. Természetesen a király is beállt közéjük. Estére a dölyfös urak már alig vánszorogtak.
Ezt a történetet örökíti meg a közadakozásból emelt sajógömöri bronzszobor; Holló Barnabás remek alkotása kapával ábrázolja az igazságos királyt. 1914 óta áll szilárdan a település központjában, azon kevés emlékművek sorába tartozva, amelyeket a szlovák hatalom bántatlanul hagyott 1945 után is. Akként mesélik, hogy a kiérkező bizottságnak a helybeliek úgy érveltek: nem király ez, hanem egy egyszerű parasztember, aki a szocialista mezőgazdaság haladásának ügyét kívánja előbbre vinni.

Az igazságos király sajógömöri szobra

Az igazságos király sajógömöri szobra

A MEGCÉLZOTT MAGASSÁG. Indiában állítólag a hagyomány szerint mielőtt valaki házépítésbe fogott volna, elhívta az asztrológust, aki a leendő ház helyén nagy karót ütött a földbe. Így szögezte oda jelképesen a kígyóként elképzelt földszellem fejét a talajhoz, hogy rituálisan biztosítsa a majdani lakhatást, valamint a megkötött szellem védelmezze a házat és lakóit. Talán valami hasonlóra törekszünk mi is, keresve azt a szilárd szellemi és etikai pontot, amely köré az életünk szerveződhet. A téma régtől fogva foglalkoztatja az egymást váltó társadalmakat, az idők múltával ugyanis az ember mindinkább elkülönül, magára marad. A görög drámairodalom története is ezt tükrözi. Már amennyiben helytálló a hangzatos elmélet, miszerint a korai görög tragédia az istenek közötti konfliktus drámája, a későbbi az emberek és az istenek közötti konfrontációé, míg a kései az emberek között zajló küzdelmekről ad hírt. Hasonlóképpen az athéni polgár is a poliszhoz tartozott, egyéni kibontakozása nem volt lehetséges, mígnem aztán Epikurosz meg a későbbi iskolák révén megváltozott az emberről alkotott elképzelés, aki immár egyedülálló, szubjektív lény. S ekkor már az válik kérdéssé, hogy milyen életet kell élnie a boldogság eléréséhez. A sztoikusok egyetértenek abban, hogy az erény, illetve annak keresése a döntő tényező. E folyamatban a hangsúly a döntésen és a jóindulaton van, nem az eredményeken, mi több, az egészség és a vagyon is oly mértékben lehetnek jók, amennyire lehetővé teszik az erény megvalósítását. Dilemmáink azóta persze sokasodtak, csak másképpen szólunk róluk. Egy most megjelent verseskönyvben olvasom: „Valahol végleg lemaradtam magamról." Majd a következő oldalak egyikén: „Talán ezért jöttem, hogy amit / mások maguk mögött hagynak, / abban szállásom legyen."
Avagy elegendő a régit csinosítani, vagy kézenfekvőbb teljesen új szállást építeni? Minthogy ez lenne a másik megoldás. Bár ha meggondoljuk, belső utazás, emigráns lét ez így is, úgy is. Már csak az a kérdés, mennyire igyekszünk (immár önmagunk királyaként) a felfelé vezető ösvényen.

Nyitókép: Az igazságos király sajógömöri szobra