2023. március 23., csütörtök

Új valóság francia–német módra

Mostanra Belgrádban és Pristinában is elfogadták, elismerték, hogy a dialógus alapját már a francia–német rendezési terv jelenti, ez a tárgyalási keret, a dokumentum európai javaslattál nőtte ki magát, sőt, nemzetközivé, hiszen az Egyesült Államok diplomatái is jelezték az utóbbi napokban többször, hogy az USA támogatja ennek a tervnek az érvényesítését. Elsősorban tehát az európai színtéren bekövetkezett óriási tektonikus változások, az orosz–ukrán háború miatt, új javaslattal állt elő Európa, melyre, mint kiderült, nem éppen javaslatként, hanem kötelező érvényű, megvalósítandó utasítás-gyűjteményként kell a feleknek tekinteniük.

Kevesen tudják, hogy mi áll a rendezési elképzelés végleges verziójában, az azonban kiszivárgott, hogy a Belgrád és Pristina elé tárt korábbi dokumentum arra is kötelezné a feleket, hogy kölcsönösen elismerjék a másik által kiállított dokumentumokat, nemzeti szimbólumokat, rendszámtáblákat és vámhatósági bélyegzőket is. Kötelezné őket arra, hogy jószomszédi viszonyt alakítsanak ki a jogegyenlőség elve alapján és betartsák az ENSZ határozatait az államok szuverenitására, emberi jogokra vonatkozóan. Vállalná Belgrád és Pristina azt is a terv elfogadásával, hogy kizárólag békés módszerekkel kutatná a megoldásokat a felmerülő kérdésekre, támogatnák egymás európai uniós csatlakozási szándékát és útját, folytatnák a megkezdett dialógust, rendeznék a szerb ortodox egyház koszovói jelenlétét, védelmet nyújtanának az egyházi vagyonnak. A terv meghatározza, hogy kötelező jogi érvényű megállapodással zárulna a párbeszéd, az EU pedig hathatós anyagi támogatást nyújtana a feleknek a gazdasági és energetikai felzárkózás érdekében.

(Illusztráció – KoSSev)

Annak ténye azonban, hogy új valóságként fogadták el a tervet Belgrádban és Pristinában is, még nem jelenti azt, hogy egy teljesen egyszerű rendezési folyamatról beszélünk. Nem lehet tudni például pontosan, hogy a javaslat kötelezné-e Szerbiát arra, hogy elfogadja Koszovó csatlakozását az ENSZ-be, ez azonban szinte biztosra vehető annak alapján, amit a hazai állami tisztségviselők nyilatkoztak a napokban. Ezzel némileg ellentmondásos állítás az, hogy a terv nem kéri Szerbiától Koszovó függetlenségének elismerését, sok politikai szakértő szerint ugyanis lényegében ez történik, ha Pristina csatlakozik a világszervezethez.

Egy másik kérdés kapcsán van azonban jelenleg a legnagyobb egyet nem értés Belgrád és Pristina között. A szerb államvezetőség úgy véli, hogy ennek a tervnek a megvalósítása csak akkor veheti kezdetét, ha Pristina betartja az összes korábban aláírt egyezményt, magyarán megalapítja a szerb községek közösségét, azaz a koszovói szerbség önkormányzatiságát. Ekképp gondolkodnak most már mind nagyobb számban az európai, de mindenekelőtt amerikai közvetítők is, vagyis a brüsszeli egyezmény pontjainak teljesítése előfeltétele lenne a tárgyalások folytatásának. Pristina más álláspontot képvisel. Véleménye szerint a szerb községek közössége alkotmányellenesnek számít, hiszen a koszovói alkotmánybíróság vitásnak tartotta az erről szóló javaslat több mint húsz pontját, lényegében az összes érdemi megfogalmazást. Ebből kifolyólag a koszovói adminisztráció szerint az új tárgyalásoknak kellene ismételten foglalkozniuk a kérdéssel és újradefiniálniuk a szerb önkormányzatiság kereteit. Mondani sem kell, mennyire nem érdekli Belgrádot az, hogy mit mondott az ügyben a koszovói alkotmánybíróság, hiszen magát Koszovót sem ismeri el, így annak alaptörvényét és az illetékes jogi szervet sem, s okkal hivatkozik arra, hogy a témát már 2013-ban lezárták, csak Pristina mulasztotta el teljesíteni a felvállalt kötelezettségeket.

Jelenleg tehát annyi számít bizonyosnak: az új terv az alap, kezdeni kell a tárgyalásokat, csak azt nem tudni, pontosan milyen kiindulópontra helyezkedve, s milyen témakörökkel indítva a felújított dialógust. Belgrádban azt is elmondták, világossá tették az európai nagyhatalmak, hogy a terv elutasítása beláthatatlan következményekkel járna a szerb gazdaságra nézve, melyre nagyjából ismét a kilencvenes évek kirekesztettsége lenne a jellemző. Az államvezetőség ezt nem akarja, így kompromisszumkész politikát folytat. Tart azonban attól, hogy az ENSZ-tagság elnyerése közben, esetleg azután, milyen válaszút elé állítják majd az országot ismét. Az államfő szerint már ezekre az eshetőségekre is felkészült a vezetőség.