2024. április 19., péntek

Évente mintegy 40 ezer személy vesz ki hamis betegszabadságot

A Szerbiai Munkaadók Uniójának becslése szerint évente mintegy 40.000 dolgozó vesz ki betegszabadságot úgy, hogy nincsenek egészségügyi problémái. A Köztársasági Egészségbiztosítási Alap kimutatása szerint a múlt évben az ellenőrzött betegszabadságok 12 százaléka esetében fedeztek fel valamilyen szabálytalanságot – közli az Euronews Szerbia.

Minden munkavállalónak joga van a betegszabadságra, de az ezzel való visszaélés szabálytalanságnak számít, és akár felmondáshoz is vezethet. Az ilyen eseteket nehéz bizonyítani, de nem lehetetlen – mondta Svetlana Budimčević, a Szerbiai Munkaadók Uniójának munkatársa.

A szervezet azt tanácsolja a vállalatoknak, hogy kössenek szerződést egészségügyi intézményekkel, amelyek bizonyos esetekben ellenőrizhetnék, hogy az adott alkalmazottnak valóban vannak-e egészségügyi problémái, ennek az eljárásnak a lehetőségét azonban mindenképpen rögzíteniük kell a működési dokumentumaikban ahhoz, hogy joguk legyen alkalmazni azt.

A Köztársasági Egészségbiztosítási Alap is megindíthatja az adott ügyek ellenőrzését, ha a munkaadó ezt kéri. Ebben az esetben orvosi szakértői bizottságok ellenőrzik az eseteket az adott határidőkön belül – közli a 021 hírportál.

Nyitókép: pixabay.com