2024. április 25., csütörtök

Hétpecsétes szekrényből a felhőkbe

Nyugtalanító, ám egyben lenyűgöző változások határozzák meg az „eltörölt tér és idő” korszakát. A harmadik, illetve immár negyedik ipari forradalom egyrészről lehetőség úgy az egyén, mint az államok és a gazdaság számára, másrészről viszont kétségekkel, kihívásokkal, valamint az alkalmazkodóképesség erősödésének a tekintetében megjelenő igénnyel szembesíti a társadalmakat. Az emberi jogok szavatolásának – ideértve a magánélethez való jogot, valamint ezzel összefüggésben a személyes adatok védelmét – vonatkozásában a történelem során talán még soha nem ketyegett annyira hangosan az óra, mint napjainkban, hangzott el nemrégiben egy tematikus előadáson Bécsben. A legégetőbb kérdések egyike az, hogy vajon a társadalmak felkészültek-e az új valóságra, arra, amelyikben a köztér hibrid gépi és emberi térré alakult át, illetve arra, amelyikben egy-egy algoritmus olykor eredményesebb behaviorista, pszichológus, vagy pszichiáter az egyetemi diplomával rendelkező szakembereknél. Arról a térről beszélünk, amelyikben nemcsak az adatáramlás gyorsasága szédítő, hanem az áramló adat mennyisége és fajtája, valamint az adattárolás és az adatfeldolgozás lehetőségei egyaránt.

Az adat, illetve az információ pedig minden társadalmi és technikai innováció ellenére továbbra is érték, illetve tőkeforrás, ugyanúgy, mint az ember. Amíg ez nem változik – adott esetben a teljes egészében a mesterséges intelligencia irányította disztópia megvalósulásával – addig az egyik oldalon a politikai, a gazdasági, vagy az egyéb érdekcsoportok adatgyűjtési szándékából eredő igyekezet, míg a másikon az adatgyűjtés, az adattárolás és az adatfeldolgozás az arányosságon, valamint a szükségszerűségen alapuló korlátozó rendszerének a kialakítása iránti igény marad töretlen. Intellektuális párbaj, amelyikben a technika vívmányai az emberi jogokhoz hasonló időtálló értékeket őrzőket ugyanúgy segítik, mint az azokkal visszaélőket.

Amikor 2007. január 28-án az Európa Tanács adatvédelmi egyezménye elfogadásának 25-ik évfordulóján az Európai Bizottság támogatásával az ET először szervezte meg az adatvédelem nemzetközi napját, a folyamatok alakítóit és befolyásolóit mozgató elvek egyike bizonyára az volt, hogy a „felhőkben” adattároló mobiltelefonok és egyéb kütyük korszakában a személyi számítógépek hajnalán elfogadott jogszabályok már nem megfelelőek, azaz az új valósághoz szabott új jogszabályok és ellenőrzési mechanizmusok szükségszerűek. Az ET a személyes adatok gépi felhasználása során az egyének védelméről szóló egyezménye nemcsak azért releváns, mert az adatvédelem területén ez volt az első jogilag kötelező erejű nemzetközi okmány, hanem azért is, mert alkalmazkodott a tényhez, hogy adatainkat már nem kizárólag a különböző hivatalok helyiségeiben, pincékben – vagy szélsőséges esetekben bunkerekben – őrzik hétpecsétes szekrényekben. Azóta az említett területen egyéb fundamentális jogszabályok is elfogadásra kerültek – ezek egyike az Európai Parlament és a Tanács világszerte a legrigorózusabbnak minősített általános adatvédelmi rendelete –, ám az elmúlt évek és évtizedek botrányai – hol magánszemélyek, hol állami szervek, államvezetők és politikusok vonatkozásában kérdőjeleződött meg a védett adatok tekintetében hatályos kötelezettségek tiszteletben tartása, illetve az adatvédelem hatékonysága – azt szemléltetik, hogy a jogi szabályozás, legyen az adott esetben bármennyire is kiváló, még nem elegendő. „A korunkat meghatározó dolgok és folyamatok lényegének a szempontjából nem sikerül az esszenciális aspektusokra összpontosítani, legalábbis nem Európában, ahol a digitális forradalom kihívásaira az elmúlt 10 évtizedben mindenekelőtt újabbnál újabb jogszabályok elfogadásával próbálnak válaszolni, majd elvárják, hogy ezek megváltsák az egész világot, illetve azt, hogy mindenhol a világban az európai értékekhez alkalmazkodjanak” – hangzott el az előbb említett előadáson.

Szerbiában 2018-ban fogadták el a személyes adatok védelméről szóló új törvényt, amelyiket, az államhatalom képviselőinek elmondása szerint, a törvényalkotó összehangolt az EU általános adatvédelmi rendeletével – mások értékelése szerint a törvény javarészt az említett rendelet szerb nyelvű fordítása, amelyik nem alkalmazkodik a szerbiai jellegzetességekhez, és mint ilyen, nem lehet maradéktalanul célravezető. A jogszabállyal kibővítették az adatvédelmi biztos felhatalmazásait, továbbá az adatok védelméért felelős személyek körét. Maga az adatvédelmi biztos szerint a szóban forgó területen az emberi jogok érvényesítése továbbra sem éri el a szükséges szintet, részben a vonatkozó törvény hiányosságai miatt. A szakértők álláspontja szerint Szerbiában elsősorban a büntetéspolitika jár még gyerekcipőben: az új adatvédelmi törvénnyel éppen az említett európai rendelet egyik legfontosabb, a magas pénzbírságokra vonatkozó rendelkezéseit nem emelték be a szerbiai jogrendbe; a szabálysértési eljárások olykor évekig eltartanak; az adatvédelmi biztos bűnvádi feljelentései a rendőrség és az ügyészségek passzivitásának következtében az esetek többségében el sem jutnak a bíróságokig; a személyes adatok felhatalmazás nélküli gyűjtése bűncselekmény címén 2015 és 2021 között állítólag csupán két bírósági ítéletet hoztak Szerbiában. A 2021 és 2022 között eltelt egy évben a szóban forgó bűncselekmény okán már öt ítélet született, ám a téma ismerői szerint ezek az ügyek továbbra is a „banális” kategóriába sorolhatók, míg az igazán súlyos jogsértések következmények nélkül maradtak. Példaként említették a büntetőeljárások során a sajtónak kiszivárogtatott személyes adatokat, továbbá a politikai leszámolások keretében nyilvánosságra hozott egészségügyi dokumentációkat, valamint a választási kampányok során jellemző tömeges visszaéléseket. Ezzel szemben mások álláspontja szerint nem lehet kizárólag a büntetőjogtól megoldást várni, a magánélet iránti össztársadalmi viszonyulás metamorfózisa ugyancsak meghatározó lenne: amennyiben például a média felhagyna tőkeforrásként viszonyulni a törvénnyel védett adatokhoz, akkor talán idővel a társadalomban is erősödne az adatvédelem fontossága iránti tudatosság, azaz az önreguláció. Azzal kapcsolatban, hogy az átlagos szerbiai polgár mennyire hajlandó lándzsát törni az adatvédelmi előírások betartatása mellett – azaz mennyire lényeges számára ez a terület, vagy mennyire ismeri a rendelkezésére álló lehetőségeket – sokatmondó egy, másfél évvel ezelőtti felmérés: a megkérdezett 1200 személy 12 százaléka mondta azt, hogy személyes adatai veszélybe kerültek, ám csupán 29 százalékuk élt a rendelkezésére álló jogvédelmi lehetőségekkel.

Nyitókép: pixabay.com