2024. április 20., szombat

Orbán Viktor: Magyarország biztonsága az első

Nekünk Magyarország biztonsága az első, ezért Magyarország nem áll háborúban senkivel – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című pénteki műsorában.

A kormányfő emlékeztetett: a háború kezdete és a magyar választási kampány nagyjából egybeesett, és a kampány egy olyan időszak, amikor nyíltan, egyenesen kell beszélni. Ezért a magyar vezetők rá voltak kényszerítve, hogy világosan és egyenesen fogalmazzák meg, hogy mit akarnak – magyarázta.
Úgy vélte, „a baloldal meg is mondta, hogy azt fogja tenni, amit a nemzetközi közösség mond", tehát ha a baloldal lenne kormányon, „akkor mi is úgy nyakig állnánk a háborúban, mint a németek". A miniszterelnök kiemelte: „az elején kimondtuk, hogy ez nem a mi háborúnk", ez egy olyan háború, amelyet lokalizálni kellene, nem pedig nemzetköziesíteni. Magyarország nem sodródik bele a háborúba, és ha a kormány véletlenül ebbe az irányba szeretne lépéseket tenni, szembetalálná magát a népakarattal – jelentette ki.

Orbán Viktor kitért rá: a nemzeti konzultáció mint módszer, mint a politikai részvétel egy fajtája hungarikum, ezt nem csinálják máshol. 2010-ben gazdasági válság volt az országban és az volt a kérdés, hogy milyen módszerrel lehet azt „a nemzeti egységet vagy többséget legalább" fenntartani, amely a válságkezeléshez szükséges, mert nem lehet mély gazdasági válságot az emberek támogatása nélkül jól kezelni – magyarázta. Hozzátette: ráadásul jött az alkotmánymódosítás is. Ezért gondolták ki a nemzeti konzultációt, amely a demokráciának a választások utáni élő formáját testesíti meg.
Arról is beszélt, hogy most megint újabb szankciós tervek vannak, már a nukleáris atomiparra akarják kiterjeszteni, amit nyilvánvalóan meg kell vétózni. Nagy csata lesz, és „a tárgyalási asztalnál elért eredményeimhez nagyon fontos, hogy világos legyen", nem a magyar miniszterelnöknek van gondja a szankciókkal, hanem egy egész nép áll egységesen szemben velük - mondta. Hozzáfűzte: „nekem nagy segítség, sőt talán a siker első számú föltétele egy ilyen sikeres nemzeti konzultáció".
Áttérve a baloldali kampányfinanszírozás kérdésére, a kormányfő az ügy legnagyobb tanulságának azt nevezte, hogy nemcsak dollárbaloldal van, hanem dollármédia is. Kijelentette: a baloldal a legfontosabb kérdésekben, különösen a nemzetközi ügyekben rendre olyan álláspontot képvisel, ami rossz Magyarországnak, a többi között a migráció, a gender vagy a háború és a szankció kérdésében. A miniszterelnök reményét fejezte ki, hogy kiderül majd, kik adták a pénzt.

A miniszterelnök kijelentette azt is: a magyar kormány nem fog támogatni olyan szankciós intézkedést, amely növelné az inflációt. A legfontosabbnak az energia kérdését tartja: az Oroszországgal szembeni szankciók nem érinthetik a nukleáris energiát. Emlékeztetett: Magyarország az olaj behozatala esetében korábban már kivételt ért el.

Nyitókép: MTI