2024. április 19., péntek

Emelkedett a szülői pótlék összege

Havonta 12.766 dinár jár a második, 15.319 a harmadik és 22.979 a negyedik gyermek után

Január 1-jétől megnövelték a szülői pótlékot és azt az összeget is, amennyit a született gyermekek számára beszerzett felszerelés támogatására irányoz elő az állam a népességpolitikai intézkedések keretében.

Az idén született első gyermekek után 345.398 dináros szülői pótlékot lehet igényelni – áll a népesedéspolitikával megbízott tárca közleményében. Ez az összeg több mint 23 000 dinárral meghaladja a tavalyit, ugyanis 2022-ben erre a célra 321.900 dinárt fizetett ki az állam.

A második gyerek esetében az eddigi 285.544 dinár helyett az idén 306.388 dinárt kapnak kézhez a szülők, 24 havi törlesztéssel. Ez azt jelenti, hogy újévtől havonta 12.766 dinár érkezik azoknak a számlájára, akik másodjára is vállalták az apaságot, illetve anyaságot. Akik viszont erre harmadszor is rászánták magukat, azok összesen 1.838.332 dinárra számíthatnak: havonta 15.319 dinárt várhatnak a számláikra. A nagycsaládos szülőket ugyanis továbbra is tíz éven keresztül támogatja az állam. Százhúsz hónapos támogatás illeti meg azokat a szülőket is, akik a negyedik gyereket is bevállalták: havonta 22.979 dinárt kapnak, azaz összesen 2.757.498 dinárral segíti őket az állam.

Megnövelték azokat az összegeket is, amelyeket egyben utalnak át a második és a harmadik gyermek születésekor: így most már 115.132 dinárt kapnak közvetlenül a gyermek születése után a szülők, ugyanakkor minden gyermek születése után igényelhetik azt a 6383 dinárt is, amellyel a született gyermekek számára beszerzett felszerelést támogatja az állam. Tavaly ilyen címen 5948 dinárt kaptak a kérelmezők.

A közleményben kiemelik, hogy a gyermekes családok anyagi támogatásáról szóló törvény értelmében a szülői pótlékot és a babafelszerelés megtérítésére vonatkozó összeget évente kétszer, pontosabban január, illetve július 1-jén kell módosítania a minisztériumnak. Ilyenkor a támogatási összegeket összehangolják az elmúlt hat hónap fogyasztói áraival. Ezt a szülői pótlékról, a babafelszerelés megtérítéséről, a családi pótlékról és a rá vonatkozó jogosultság megállapításáról szóló határozat jóváhagyásával érvényesítik – részletezi a közlemény.