2024. március 29., péntek

Drónok a mezőgazdaságban

Egyre népszerűbb az új technológia – hangzott el a magyarkanizsai tájékoztatón

Elterjedőben van a drón használata a mezőgazdaságban is, ami látványosságnak sem utolsó, de természetesen nem ez az elsődleges szempont a használatánál. Kicsit furcsán és értetlenkedve nézhetünk elsőre, mert úgy néz ki, mint valami kis helikopter, és szinte elképzelhetetlen, hogyan lehet ennek a hasznát venni a mezőgazdaságban. Erről tartott előadást a magyarkanizsai tangazdaságban az oromi Pletikoszity Árpád, aki már több éve népszerűsíti ezt a módszert, ami egyre inkább kezd elterjedni. Mutatja ezt az is, hogy nemcsak a meghívott diákok vettek részt az előadáson, hanem a gazdák közül is voltak érdeklődők. A Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpontban törekednek arra, hogy a jövendő mezőgazdasági szakemberek, akiket ott képeznek, lépést tudjanak tartani az újdonságokkal, így a dróntechnikával való ismerkedés is ezt a célt szolgálta. A tanulók érdeklődéssel figyelték nemcsak az elméleti előadást, hanem a gyakorlatit is, amikor Pletikoszity Árpád felröptette a drónt, és szemléltette, milyen erősségű áramlatot gerjeszt, illetve hogy egyáltalán hogyan is működik. A mezőgazdaságban is nagy hasznát tudják venni, és úgy tűnik, egyre nyitottabbak is rá a termelők, mert felismerték, hogy költséghatékonysága mellett az újszerű eljárás nagyban a termelés javára válhat. Árpád elmondta, hogy a bemutatóval az a célja, hogy a mezőgazdaságban tevékenykedőknek bemutassák, hol tartanak manapság a drónhasználattal a földművelésben.

– Bemutattam, hogy milyen fajta drónok vannak, milyen eszközöket mire lehet felhasználni, és hogyan lehet a drónt a hétköznapokban is használati tárggyá tenni – magyarázta Árpád. – Tudni kell, hogy a drónpermetezés alkalmával csökkentett vízmennyiséggel és esetenként csökkentett vegyszermennyiséggel tudunk dolgozni. Ezáltal környezetünket is védjük, mindamellett megtartjuk a hozamot, a termést, amivel viszont a fenntartható jövőt tudjuk biztosítani – mondta a fiatalember, aki most elsődlegesen arról szólt, hogy a permetezésben hogyan lehet használni a drónokat, valamint azt is tudatta, hogy ennyiben nem merül ki a lehetőségek eszköztára. – A permetezés egy nagyon frekvens terület, és gyorsan is látható az eredménye. Ennél talán még fontosabb az adatgyűjtés: megláthatjuk, hogy a földünk milyen állapotban van, és hogy konkrétan mely területeken milyen az állapota. Nagyon fontos, hogy a vajdasági földek nagyon tagoltak és nem homogének, így akár egy területen belül, konkrétan egy hektáron belül is több zóna lehetséges eltérő minőséggel. Ezeket a zónákat külön kellene tápanyaggal ellátni, de az sem mellékes, hogy a betegségek is megjelenhetnek akár csak elszórva, foltonként, és ebben az esetben is hatalmas segítség a drón. Egy jó multispektrális felvétellel fel tudjuk ismerni, hogy melyek azok a pontok, melyek kezelést igényelnek. A nagyobb drónnal megtehetjük azt, hogy csak az érintett pontokat kezeljük, ahol arra szükség van. Ezáltal csökkentjük a környezet vegyszerterhelését is, ugyanakkor a végeredmény a hozamban pozitívan mutatkozik meg – mesélte Árpád, aki három éve foglalkozik drónos szolgáltatással, permetezéssel és feltérképezéssel, és úgy látja, hogy egyre nagyobb rá az érdeklődés. Nagy előrehaladás van az első évhez viszonyítva, egyre többen látják az interneten is, és az előadásokra is sokan kíváncsiak. A közepes és nagyobb gazdaságokban használják leginkább, viszont a legtöbb érdeklődés most a kisgazdálkodóktól érkezik – magyarázta Árpád, akitől megtudtuk, hogy nem olcsó mulatságról van szó, ami az eszköz befektetési rátáit illeti. – Modern eszköz lévén, GPS-vezérelt, helyspecifikus, nagyon pontos berendezés ez, ami a szolgáltatásoknál is viszonylag magasabb árkategóriába tartozik, de ha összehasonlítjuk egy-egy taposási kárral, ami akár 50–100–150 euró is lehet, attól függően, hogy mit termelünk, a szolgáltatás ára ennél jóval alacsonyabb – fejtette ki a szakember.

A drónokról szóló előadást egy gyakorlati bemutató is követte, melynek végén a diákok és a gazdák is számos kérdéssel fordultak a szakemberhez, hiszen itt is, mint minden területen, a folyamatos tanulás és az újdonságok alkalmazása a kor követelménye. 

Nyitókép: Jenei Klementina felvétele