2024. április 19., péntek

Hó és fagy kellene a túlfejlődött búzára

A gazdák a kenyérgabona drágulását remélik, ezért visszatartják a tavalyi termésfölösleget

Szerbiában az ősszel 725.000 hektáron vetettek búzát, 17 százalékkal nagyobb területen, mint egy évvel korábban. Az enyhe télben a legtöbb helyen túlfejlődött a kenyérgabona, a termelők azt mondják, a hirtelen bokrosodás és növekedés miatti károkat lehűlés és hótakaró tudná leghatékonyabban megakadályozni. Ígéretesebbek azok a parcellák, melyeken később került a földbe a mag, a korai vetésű búza ugyanis túl hirtelen kikelt, a jó időben nagy levéltömeget fejleszt, de gyenge a gyökere.

„A búza viszonylag jó állapotban van, a később elvetett jobb, mert alacsonyabb, és most hóra, fagyra volna szükség, hogy lelassuljon a növekedése és később ne dőljön meg olyan könnyen. További enyhe idő esetén kénytelenek leszünk növekedésszabályozót használni, amivel emelkednek a termelési költségeink” – mondta Draško Živković, a Braničevói körzethez tartozó Malo Crniće település gazdálkodója, aki 30 hektáron termeszt búzát. Közlése szerint Kelet-Szerbiának azon a vidékén nagyjából annyi kenyérgabonát vetettek, mint korábban, de egyes termelők a drágaság miatt a szokásosnál kevesebb műtrágyát szórtak ki. A tavalyi fölösleget a többség egyelőre nem akarja eladni, magasabb árak reményében kivárnak. „Novemberben volt a legmagasabb az ár, 43-44 dinárért lehetett értékesíteni, később 35-36 dinárra esett vissza. Úgy látszik, tévedtünk, hogy akkor nem adtuk el.”

Novi Becej, 17.11.2019. - Psenica dobro napreduje u njivi kod Novog Beceja. (BETAPHOTO/DRAGAN GOJIC/DS)

(Fotó: Beta)

Jovica Jakšić, a Szerbiai Mezőgazdasági Termelők Független Társulásának elnöke szerint azért növekedett az őszi búza vetésterülete, mert az aszályos tavalyi év után az emberek tartanak a tavaszi vetés kockázataitól. „A korán elvetett búza rosszabb állapotban van, már a kártevők is megtámadták, és egyes termelőknek permetezniük kellett. Nem emlékszem, hogy az utóbbi időben egy esztendőben is ilyen korán kellett volna permetezni –  mondta Jakšić, aki Dél-Bánátban, Homokbálványos (Bavanište) határában 350 hektáron termeszt búzát. Megerősítette, hogy a bánátiak is visszatartják a tavalyi búzát, mert a drágulására várnak, ugyanakkor azt remélik, hogy a tavaszi fejtrágyázáshoz szükséges műtrágya ára jelentősebben csökken.

Sunčica Savović, a gabonafélék és olajos magvak termesztésének fejlesztésével és kivitelével foglalkozó Žita Srbije egyesület igazgatója közölte: eltörölték ugyan a búza és a kukorica kiviteli korlátozásait, az export mégis teljesen leállt.

– Nincs kiszállítás, mert a fekete-tengeri térségben hatalmas a kínálat magyarországi, romániai, bulgáriai és ukrajnai búzából, és a mi áraink nem versenyképesek a konstancai kikötőben. Emellett a hazai termelők egyelőre nem is kínálják eladásra a többletet, mert arra számítanak, hogy majd növekszik a gabona ára. Csak egy hónap múlva lehet a kínálat növekedésére számítani, amikor a gazdák rákényszerülnek az eladásra, hogy beszerezhessék a műtrágyát – mondta Savović. Hozzátette, Szerbia Észak-Afrikába (Egyiptomba, Tunéziába, Algériába) sem szállíthat búzát és kukoricát, ahol keresett ez az áru, mert ehhez nincs megfelelő szállítóeszköze, de a szállítás is emelné az árat. Szerbiából a folyami uszályok különben is legfeljebb 2000 tonnát képesek szállítani, más országokból viszont a hajók 25.000–50.000 tonnás rakományokkal indulnak. Savović szerint a gazdák várhatnak ugyan a magasabb árakra, de most semmi sem utal arra, hogy hiány alakulna ki és emiatt drágulás következne be.

Nyitókép: Novi Becej, 17.11.2019. - Psenica dobro napreduje u njivi kod Novog Beceja. (BETAPHOTO/DRAGAN GOJIC/DS)