2024. március 28., csütörtök

Az ifjúságfejlesztés folyamatos szorgalmazása

Csaknem 350 sikeres tevékenységet valósított meg tavaly az Óbecsei Ifjúsági Szervezet

Az Óbecsei Ifjúsági Szervezet (Bečejsko udruženje mladih – BUM) a múlt év folyamán összesen 347 humanitárius, ifjúsági, oktatási és egyéb tevékenységet valósított meg.

– Amíg a 2021-es visszatekintést foglaltuk össze, az volt a vágyunk, hogy 2022-ben felülmúljuk a korábbi számokat, és büszkén mondhatjuk, hogy sikerült. A múlt évben 282 oktatási tevékenységet, 30 ifjúsági és egyéb aktivitást, továbbá hét humanitárius akciót valósítottunk meg, valamint 28 társasjátékestet szerveztünk. Emellett megjelentettünk három publikációt, több mint 200 közérdekű információhoz való hozzáférés iránti kérelmet küldtünk el, és folyamatosan szorgalmaztuk a fiatalok aktivitását, az ifjúságfejlesztést és -politikát, valamint a tájékoztatást. Kiemelt hangsúlyt fektettünk a médiaműveltség fejlesztésére, így egy év alatt két országos képzést is szerveztünk ebben a témában, tíz önkormányzatban bonyolítottunk le médiaismereti vetélkedőt és egy országos kampányt. Az ezen a területen elért sikerre való tekintettel az újvidéki újságíró-iskolával együttműködve az idén is folytatjuk a Médiatudatos polgárok az álhírek ellen elnevezésű projektet – közölte Ana Aćimov, az Óbecsei Ifjúsági Szervezet tagja.

Különféle tanfolyamokat szervezetek a tavalyi év során (Fotó: Óbecsei Ifjúsági Szervezet)

Különféle tanfolyamokat szervezetek a tavalyi év során (Fotó: Óbecsei Ifjúsági Szervezet)

Az Óbecsei Ifjúsági Szervezet jóvoltából ingyenes szerb- és magyar nyelvtanfolyamon, varrótanfolyamon, valamint könyveléssel és adminisztrációs munkákkal kapcsolatos képzéseken vehettek részt az Óbecse község területén élő nők a múlt év során. A nők biztonságának fejlesztése Óbecse községben elnevezésű projekt középpontjában a község településeiről származó nők helyzetének a megerősítése és a foglalkoztathatóságuk növelése állt. A projekt keretén belül összesen 258 műhelymunkát tartottak meg. Felhívva a figyelmet a nemek közötti egyenlőség témájának fontosságára, a szervezet tagjai az Amerikai Egyesült Államok nagykövetségével együttműködve utcai előadásokat szerveztek, valamint dokumentumfilmet is vetítettek.

– Több mint 40 ezer dináros pénzadományt gyűjtöttünk össze, valamint rengeteg játékot, ruhát és csomagot. kutya-örökbefogadási akciót is tartottunk. A rendezvény célja a felelős kutyatartás és az örökbefogadás népszerűsítése volt, emellett adományokat is gyűjtöttünk az óbecsei állatmenhelynek. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, aki a múlt évben bármilyen módon hozzájárult a munkánk sikeréhez – tette hozzá Ana Aćimov.

Az Óbecsei Ifjúsági Szervezet 2010-ben alakult meg, jelenleg mintegy kétszáz tagot számlál.

Nyitókép: A BUM tagjai az AIDS világnapján (Fotó: Óbecsei Ifjúsági Szervezet)