Furcsa lény az ember. Általában akkor ismeri fel leginkább valaminek az értékét, amikor elveszíti azt. Néhány esetben a veszteség csak figyelmeztetés, amiből okulni tudunk, de sok esetben már késő a megbánás. Így van ez egészségi állapotunkkal kapcsolatban is.
Amíg élünk, virulunk, majd kicsattanunk, hajlamosak vagyunk könnyedén fittyet hányni a veszélyeztető tényezőkre. Annál elesettebbnek érezzük aztán magunkat, amikor egészségünk megrendül. Gondoljunk csak bele, mit szoktunk csinálni, amikor egy reggel izomfájdalommal, torokfájással és bedugult orral ébredünk? Első utunk a megszokott kávéscsésze helyett a teásbögréhez vezet, előkerül a citromfacsaró, és megrohamozzuk a boltok gyümölcsöspolcait is.
(Illusztráció – Pixabay.com)
Pedig semmi akadálya annak, hogy a betegség ellen oly sürgősen bevetett citromot, teát, gyümölcsöt stb. rendszeresen, tudatosan fogyasszuk, mégsem tesszük. A megelőzés, vagy – divatosabb szófordulattal élve – egészségtudatos életvitel azonban igen hasznos, és hosszú távon hatékonyabb is, mint az idő előrehaladtával egyre szaporodó nyavalyáink kezelése.
Van azonban egy apró bibi, ami megakasztja ezt a gondolatmenetet. Valóban apró, nanométerekben mérhető lényecskéről van szó. Egy méregről, ha magyarra szeretném fordítani a latin virus szót. A baktériumoknál is kisebb lény, amely gazdatest nélkül nem működik, ténykedése közben betegséget, szövődményeket okoz, közben terjed, olykor fénysebességgel. Az apró lények képesek időről időre térdre kényszeríteni az embert, az egész családot, osztályt, munkaközösségeket, és néha az egész földkerekség lakosságát.
A legutóbbi, világméretű járvány alatt jól megtanultuk azt is, hogy ez az apró, alattomos kis kórokozó nem sokat hederít arra, ki mennyire élt egészségtudatos életet. Arra is ráébresztette az emberiséget, hogy lehet bármennyire fejlett az egészségügy, javulhat az általános higiénia, nem vagyunk védettek a fertőzésektől, amelyek a világ bármely pontjáról rendkívül hamar eljuthatnak hozzánk. A természetes élőhelyek radikális megváltoztatása, a biodiverzitás csökkenése, a klímaváltozás mind növeli a kockázatot, hogy újabb járványok – akár világméretűek is – fenyegessenek.
Látnunk kell azt a változást is, amely közvetlen környezetünket érinti. Két évszakossá vált éghajlatunk, az aszályos, forró nyarakat hosszú, késő őszi időszak követi. Nincsen már hó, nincsenek nagyobb fagyok, amelyek megtisztítanák a levegőt. Így aztán adenovírusok, influenzavírusok, emésztőszervi vírusok és persze a koronavírus is vidáman játszadozik velünk, sőt a gyermekeket veszélyeztető kanyaró terjedéséről is egyre többet hallani. Sokan nyomjuk az ágyat ezekben a napokban, s miután benépesültek újra az iskolapadok, a gyermekgyógyász rendelők is megtelnek újra.
Sok szempontból megrázó volt az elmúlt három év, amelynek főszereplőjéről, érthető, ha se beszélni, se hallani nem szeretünk, meglehetősen elfáradtunk a témától, homokba viszont mégse dughatjuk fejünket, nem fordíthatunk hátat saját jóllétünknek. Nem szabadna ellenségként tekintenünk a tudományra, az orvosainkra, egymásra. Amit semmiképpen nem engedhetünk meg a vírusoknak, hogy megtámadjanak valamit, amit úgy hívunk: Józan Ész!
Ön melyiktől tart a leginkább?
A koronavírustól – 14%
Az influenzától – 2%
A náthától – 2%
Mindegyiktől – 24%
Egyiktől sem – 58%
