2024. március 29., péntek

A magyarok elutasítják a szankciókat

Dömötör Csaba szerint az emberek kevesebb drága szankciót és több beleszólást akarnak

A kormány összesítette a nemzeti konzultáció eredményeit, és ezek egyértelműek: a magyarok 97 százaléka elutasítja a súlyos károkat okozó szankciókat, jelentette be szombaton a magyar kormány hivatalos Facebook-oldalán Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, aki közölte, az Ukrajna megtámadása miatt Oroszországra kivetett szankciók a háborút nem állították meg, Európának viszont rendkívüli gazdasági nehézségeket okoztak és okoznak.

Szentkirályi Alexandra (MTI)

Szentkirályi Alexandra (MTI)

A magyarok elsöprő többséggel elutasítják az olajszankciókat és a tervezett gázszankciókat, mint ahogy a nukleáris energiára vonatkozó korlátozásokat is, ismertette, hozzátéve, az eredmények alapján a konzultáció kitöltői egyértelmű nemet mondanak azokra a szankciókra is, amelyek tovább növelik az élelmiszerárakat vagy éppen az európai turizmusra raknak további terheket.
Szentkirályi Alexandra kiemelte: az Európai Unióban a magyar kormány kérdezte meg először az állampolgárokat a szankciókról. „A konzultáció eredménye irányadó a magyar közéleti szereplők számára, és azon leszünk majd, hogy Brüsszelben is meghallják azt” – fogalmazott, hozzáfűzve, erre azért is nagy szükség van, mert a szankciós politika felülvizsgálata helyett új szankciókat akarnak bevezetni.
Szentkirályi Alexandra a kormány nevében köszönetet mondott annak a csaknem 1,4 millió embernek, aki a konzultáció során elmondta a véleményét, majd hozzátette, a részletes eredményeket rövidesen közzéteszik a kormány hivatalos Facebook-oldalán. „A konzultáció üzenete világos: felül kell vizsgálni a brüsszeli szankciós politikát. Nem tévútra vezető szankciókra, hanem mielőbbi béketárgyalásokra van szükség. A magyar kormány azon lesz, hogy érvényt szerezzen ennek” – összegezte Szentkirályi Alexandra.

Dömötör Csaba (MTI)

Dömötör Csaba (MTI)

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára ugyanakkor a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában azt hangsúlyozta, a brüsszeli szankciókról szóló nemzeti konzultáció üzenete egyértelmű: kevesebb drága szankciót, és több beleszólást az embereknek. Dömötör Csaba az interjúban a Reuters napokban közzétett hírére utalva hozzátette, hogy Brüsszelben már a nukleáris energiára kiterjedő, tizedik szankciós csomagra is javaslatot akarnak tenni, ami csontig hatoló következményekkel járna a nukleáris energiát nagy arányban használó országokban, így Magyarországon is. Közölte: a konzultáció eredménye szerint a válaszolók 97 százaléka hallani sem akar a nukleáris energiára, gázra vonatkozó szankciókról, ugyanakkor az olajszankcióknak sincsen támogatottsága.
Azt mondta, a szankciók ellenére nem lett vége a háborúnak, az európai gazdasági kárhalmok viszont egyre nagyobbak. A konzultáció eredményétől azt várják, hogy Brüsszelben is meghallják, és végre lesz irányváltás – fogalmazott a parlamenti államtitkár, aki beszélt arról is, hogy Európa egészében romlanak a gazdasági kilátások, világszerte az európai gazdasági térségben a legnagyobb a lassulás, és az OECD számításai szerint az Egyesült Királyságban, Csehországban és Németországban is csökkenhet a gazdaság.

Kifejtette, az európai uniós gazdasági növekedés egésze is alig lehet valamivel nulla felett, amiért a fő felelős az energiahelyzet, mögötte a szankciókkal. A tagországok energiaszámlája megugrott, ellátási bizonytalanság van, az Európai Bizottság elnöke is azzal számol, hogy 30 milliárd köbméteres gázhiány lehet 2023-ban Európában. „Ahogy egyre nyilvánvalóbbak a tévutas politika következményei, annál inkább lesz óriási igény az állampolgárok részéről az irányváltásra” – jegyezte meg, hozzátéve, a szankciós felár miatt 7-ről 17 milliárd euróra nő Magyarország energiaszámlája, csak a rezsitámogatással az idén 2600 milliárd forintot kell a kormánynak elkülönítenie.
Minden nehézség ellenére bővülnek a családtámogatások, megállapodás született a minimálbérről, és a nyugdíjak is emelkednek, ami érvényes a februárban érkező 13. havi nyugdíjra is, mondta Dömötör

Csaba, aki kitért arra is, hogy ha az infláció nagyobb lenne a nyugdíjak növekedésénél, idős honfitársaink nyugdíjkiegészítéssel is számolhatnak. Ismertette, hogy januárban folytatódik az orvosi béremelési program, júliusban az ápolók fizetése nő, és a pedagógusok is számolhatnak 10 százalékos emeléssel. Szavai szerint, ha az uniós pénzek megjönnek, akkor az idén 21 százalékos, a következő két évben összesen 75 százalékos emelkedés lehet. Hangsúlyozta, kiváló eredménynek tartja, hogy a 2022-ben az infláció ellenére is több mint négy százalékkal nőttek a reálbérek, majd hozzátette, az inflációt az év végére tíz százalék alá kell szorítani.

A felsőokatást érintő uniós forrásmegvonásra vonatkozó felvétésre az államtitkár leszögezte, a magyar fejlesztési programokról, uniós források felhasználásáról megállapodás született, úgy fogalmazott: „papírunk van arról, hogy ezek a programok jók". Azokat a kéréseket, amelyeket az Európai Bizottság megfogalmazott, a kormány elfogadta, az országgyűlés ősszel 17 módosítást fogadott el, most azonban újabb feltételekkel állnak elő úgy, hogy az oktatás szabályozásában az EU-nak nincs is jogköre. A magyar diákok számára az idén és a jövőben is elérhető lesz az Erasmus program, ha a brüsszeli tárgyalások nem vezetnek eredményre, a kormány biztosítja a szükséges összeget, a magyar diákokat nem érheti hátrány – szögezte le a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.

Nyitókép: MTI