2023. március 24., péntek

Mindenki magából indul ki?

– Mindenki magából indul ki – hangzik el a nagy bölcsesség egy pszichológus barátom szájából fővárosi albérletének teraszán. A megállapítást impulzív reakció követi: a lány, akivel néhány percen keresztül hevesen vitatkoztak, feláll, és könnyes szemmel a mosdó felé rohan. A kijelentés hallatán gyermekkorom elevenedik fel előttem. Gyakran használtuk ugyanis akkoriban univerzális pajzsként eme megállapítást kortársaimmal. Elsősorban akkor, amikor butuskának, rossz focistának vagy ügyetlen bújócskázónak tituláltuk bennünket. Hogy őszinte legyek, annak idején egy pillanat erejéig sem gondoltam bele, hogy a kijelentésnek lehet valóságalapja. Sőt, egy buta, értelmetlen, de jól hangzó, mindenre használható érvnek tartottam. Tévedtem.

Egy ifjúsági szervezet éves stratégiájának, célkitűzéseinek és kommunikációs irányvonalának meghatározása miatt ültünk össze barátaimmal. A többórás, egyelőre sikeresnek tűnő tanácskozás után úgy döntöttünk, néhány üveg bor társaságában meg is ünnepeljük a mögöttünk hagyott munkát. S egy, a Dunára néző panellakás teraszánál talán nincs is erre a célra megfelelőbb hely (kezdetnek legalábbis) Budapest csodás, augusztusi atmoszférájában. Az ilyen jellegű, csapatszinten zajló szellemi munka utáni társalgás sajátossága, hogy egy-egy izgalmas, humoros történet között (akarva akaratlanul) vissza-visszatérnek a napközben elhangzott dilemmák. Most sem történt másként. A társaság egyik oszlopos tagja az általunk felvázolt célkitűzések nagyságát bírálta. Szerinte elérhetetlen célokat tűztünk ki magunk elé, s ezzel hosszú távon gyakorlatilag ellehetetlenítjük a szervezet működését. A csoport pszichológiával foglalkozó szakembere vette magához a szót a társaság nevében, s próbálta tételesen megcáfolni a hölgy állításait. A lány – mikor kifogyott az érvekből – az ital hatásától felbátorodva, többünkre negatív, személyes megjegyzést tett. Majd egy övön aluli, verbális ütést mért beszélgetőtársára, amire a fentebb felvázolt „mindenki magából indul ki” reakció érkezett, s az úriember azonnal utánarohant a mosdó felé. Már közel egy órája nem hallottunk felőlük semmit, amikor visszatértek. A lány bocsánatot kért, s elmesélte, nemrégiben vált el útjuk jegyesével, nem talál elérhető áron albérletet, néhány nappal ezelőtt sikertelen nyelvvizsgát tett, és még a kutyája is elpusztult. Szerinte saját, belső frusztrációját vetítette ki ránk, s úgy gondolja, nekünk van igazunk. A kisebb balhé egyik pozitívuma az volt, hogy innentől már szinte senki nem akart visszatérni a napirendi pontok megvitatására. A másik pedig az, hogy megkérdezhettem egy pszichológust, van-e valóságalapja a gyermekkoromban oly sokat használt kijelentésnek.

– Az emberek azt akarják, hogy te úgy érezd magad, ahogy ők érzik magukat. A frusztráltak frusztrálni akarnak. A féltékenyek féltékennyé akarnak tenni. Aki nem szereti magát, azt akarja, hogy mi se szeressük magunkat, ezért állandóan kritizálni fog bennünket. Akik félnek, elkezdenek ijesztgetni téged, hogy te is félj. Ha valaki sikertelen, azt szeretné, ha te sem lennél sikeres. A valódi magabiztossággal rendelkező emberek biztatják környezetüket. Aki jól érzi magát a bőrében, azt akarja, hogy te is jól érezd magad. A sikeres emberek ösztönözni fognak. A boldogok boldogítani, a boldogtalanok pedig elszomorítani akarnak bennünket. Ha megnézzük, hogy az emberek milyen érzéseket akarnak kelteni bennünk, könnyen kaphatunk egy diagnózist a lelkivilágukról. Ezzel az egyszerű szemléletmóddal a titkok látójaként mozoghatunk közöttük. Másban ugyanazokat a hibákat látjuk meg, amelyek valójában bennünk lakoznak – válaszolta készségesen.