2024. április 20., szombat

Letartóztatták a rendőrökre késsel támadó férfit Budapesten

Letartóztatták azt a férfit, aki a csütörtök éjjel Újbudán egy rendőrt halálra késelt, két másikat pedig megsebesített – közölte a Fővárosi Törvényszék vasárnap az MTI-vel.

A Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt rendelte el a férfi letartóztatását február 15-ig. Annak helyszínéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet (IMEI) jelölték ki.
A közlemény szerint az ügyészség „szökés, elrejtőzés és bűnismétlés veszélyére hivatkozva indítványozta a letartóztatást – orvosi szakvélemény alapján az ülésen ezt azzal kiegészítve, hogy a letartóztatás végrehajtási helyeként a bíróság az IMEI-t jelölje ki".

A bíróság megállapítása szerint „a megalapozott gyanú – mint a kényszerintézkedés általános feltétele – a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján észszerű kétely nélkül fennáll, ezen kívül az ülésen a gyanúsított tényfeltáró, beismerő vallomást tett".
„A szökés, elrejtőzés veszélyét az eljárás tárgyát képező bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlya, a gyanúsított kedvezőtlen személyi körülményei, a férfi kiszámíthatatlanságára utaló, a közvetlenség elve alapján is valószínűsíthetően zavart mentális állapota, valamint az eljárás során a rendőri intézkedésnek való kitartó ellenszegülése, az elkövetési helyről történő elmenekülése, továbbá a
gyanúsított fokozott társadalomra veszélyessége alapozza meg" – írták a közleményben.
A bűnismétlés veszélyét többek között az támasztja alá, hogy a gyanúsítottat a BKKB testi sértés és garázdaság vétsége miatt 2022. november 7-én jogerős büntetővégzésével 1 év fogházbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztette.
A fentieken kívül a terhelt ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányságon egy párhuzamos büntetőeljárás folyik garázdaság vétségének gyanúja miatt – ismertették.
A gyanúsított tehát személy elleni erőszakos bűncselekmény miatt kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés büntetés próbaideje alatt áll, de sem ez, sem pedig a másik büntetőeljárás nem gyakorolt rá visszatartó erőt – mutattak rá a közleményben.
Hozzátették, a gyanúsított nyilatkozata szerint alkalmi kábítószerfogyasztó, amely tény a bűnismétlés veszélyét szintén fokozza.
„A fentiek, valamint a terhelt által a cselekménye körülményeiről és motivációjáról tett nyilatkozat alapján a bíróság arra a megállapításra jutott, hogy a bűnismétlés veszélye reális és közeli a férfi esetében" – írta az ügyészség.

Az index értesülése szerint több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt az ügyészség elrendelte a 35 éves Sz. Szilárd letartóztatását 2023. február 15-ig. Orvosi szakvélemény alapján a letartóztatás helyszíne az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet.

A késeléses rendőrgyilkosság részleteiről ITT ovlashat. 

Nyitókép: FEOL