2024. március 29., péntek
TARTOMÁNYI KORMÁNY

A ruszin nemzeti tanács elnökét fogadta Mirović

Igor Mirović, a tartományi kormány elnöke tegnap fogadta a Ruszin Nemzeti Tanács újonnan megválasztott elnökét, Joakim Racot és a Vajdasági Ruszin Kulturális Intézet igazgatóját, Saša Sabadošt.

– Szeretnénk megőrizni és javítani azt az egységet, amelyről Vajdaság a világban ismert, és hogy a Ruszin Nemzeti Tanács a tartományi kormány támogatásával folytathassa a szerbiai ruszinok helyzetét javító projekteket. A tartományi kormány nemcsak a ruszinok, hanem az összes Vajdaságban élő nemzeti kisebbség nyelvének, írásának, hagyományainak és kulturális örökségének megőrzését segíti – mondta Mirović.

Rac és Sabadoš köszönetet mondott Mirovićnak az újvidéki Ruszin Kulturális Központ felújítására és átalakítására elkülönített forrásokért, és rámutattak arra, hogy a tartományi kormány támogatása nélkül nem valósulhatnának meg az identitás megőrzésével kapcsolatos projektek, illetve a nemzeti kisebbségek helyzetének javítása.

Április végén nyílik meg az újvidéki Ruszin Kulturális Központ, amelynek rekonstrukcióját és felszerelését a tartományi kormány finanszírozta. Rendezvény- és programsorozattal emlékeznek meg a ruszin nemzeti kisebbség ünnepéről, amikor 1751. január 17-én megkezdődött a ruszinok bevándorlása térségünkbe.