2024. április 23., kedd

Régi dolgaink

ZEUSZ IDEGES. Minapi interjúban egy belgrádi színházi szakember állítja, a régi görög drámákban minden megtalálható, az is, ami mára érvényes.
Elöljáróban annyit, hogy az ókorban sok olyan zarándokhelyről tudunk, ahol rendszeresen történtek csodák. Köztük a leghíresebb Aszklépiosz szentélye volt Epidauroszban; vakok, bénák, süketnémák sereglettek oda, abban a reményben, hogy ott töltve az éjszakát álmukban megjelenik az isten kígyó képében, és meggyógyítja őket. Apollón és egy nimfa gyerekeként az egyik tragédiában is felbukkanó Aszklépiosz a görög mitológia jeles személyisége. Kezdetben halandó volt, ám Zeusz később az istenek közé emelte, így lett ő a gyógyítás és a gyógyhatású szerek istene. Idővel azonban már a halottakat is fel tudta támasztani. Mikor ez Zeusz tudomására jutott, a főisten éktelen haragra gerjedt, s egy villámsújtással megölte Aszklépioszt. Zeusz a sors és a világegyetem rendjének megváltoztatásától tartott. Érvelése pedig: „Ha valaki képes az emberek szívében kioltani a halálfélelmet, akkor nyilván az istenfélelmet is, hiszen e kettő egy tőről fakad." Ezt nem tűrhette az istenek ura.
Érdemes lenne időt szánni ennek alaposabb átgondolására.

MESTERSÉGEK ALKONYA. Egy társasjáték kérdései között szerepel, hogy mit tartottak a kalamárisban. Tartok tőle, ma már sokan nem is tudják, mi fán terem (azaz termett) a kalamáris, nemhogy mire szolgált. Nos, elfért benne például a tintásüveg, merthogy az elemi iskolában egy ideig tollal írtunk. Meg ceruzával. A töltőtoll (az osztályunkban csak néhányan büszkélkedtek vele) nagy találmány volt, az örökírónak nevezett csodairon még inkább. A töltőtollnak pedig befellegzett. Olvasom, hogy egykoron kis műhelyekben a tolltesteket kiesztergálták, menetelték, rézgyűrűkkel, csíptetővel, szivattyúval látták el. Néhány évtizeden át a töltőtoll – a zsebórához, szemüveghez hasonlóan – nagy becsben tartott személyes használati tárgynak számított, többször adták javításra, sok darabba a tulajdonos a nevét is belegravíroztatta. Budapesten az utolsó töltőtollat árusító üzlet a Kiskörúton állt, egy nyolcvanon túl járó bácsika tartotta, aki még javítást is vállalt. Ezután már csak a Tollklinika nevű javítóműhely maradt, ahol új tollak ugyan nem készültek, de a még közkézen forgó darabokat szervizelték. 2012 karácsonyáig működött a Kossuth Lajos utca és a Szép utca sarkánál. Ezzel egy mesterség hivatalosan is kihalt.
A számítógép megjelenésével és elterjedésével az írógépjavító szakma sem kerülhette el sorsát, ma már nem használjuk a mechanikus írógépeket, s gyanítom, hogy gépírónőkből is egyre kevesebb. Pedig hány – két világháború közötti – magyar film főszereplői voltak a csinos ifjú hölgyek, akik szende, mégis sokatmondó tekintettel figyelték a diktáló (a leendő férj) minden szavát.
Egy érdekes összeállítás a kihalt szakmákról szólva említi a kalapost, a vándorüvegest és a vándorköszörűst, ez utóbbiak általában a zöldségpiacok közelében voltak megtalálhatóak. Egykoron minden faluban dolgozott egy-egy kerékgyártó, mert ez volt a lovas kocsik leggyakrabban meghibásodó alkatrésze, aztán a múlt század húszas éveinek közepéig még az automobilok is fakerekeken gördültek. A kerékgyártók a hatvanas években tűntek el, ma már nagyon nehéz ehhez értő iparost találni. Miként szemfelszedőt, műstoppolót, ószerest – meg a kintornás sem szórakoztatja muzsikájával a környék lakóit. Eltűntek a vándormozisok, a jegesemberek, és régóta nincs szükség lámpagyújtogatókra sem, akik a XVIII. század végén Pesten és Budán gondoskodtak az utcai olajmécsesekről, majd a gázégőkről meg a petróleumlámpákról.

Sokszorosítás stencilgéppel – ebben a nők ügyesek voltak

Sokszorosítás stencilgéppel – ebben a nők ügyesek voltak

Jut eszembe végül, egy íróbarátunkat csak nagy nehézségek árán tudtuk rábeszélni számítógép-vásárlásra. Kéz alól beszerzett egyet, talán tanfolyamra is beiratkozott, de az első nyári vihar alkalmával a villám a házába csapott – és egyedül a komputer égett ki. Ezt felsőbb jelnek tekintette, s végleg hátat fordított a technika csábításának. Egyébként azt tervezte, hogy lúdtollat szerez be, tintát, itatóspapírt. És ezentúl így írja majd verseit. Lett volna ebben elegancia, múltszépítő próbálkozás mindenképpen. Költeményeit ma már a felső régiókban írja. Talán angyalszárny-tollal.

MÁS IDŐK. Tartok tőle, Konfuciusz, minden idők egyik legjelentősebb bölcselője ma nem sokra vinné.
Egy alkalommal Kína valamely tartományába utazva a kocsiját bizonyos Zsan Ju vezette. A mester megjegyezte: „Mily sűrű itt a nép!" Zsan Ju ekkor azt kérdezte: „Ha már ilyen sűrű, mit lehetne tenni érte?" (A mester) felelte: „Gazdaggá tenni." (Zsan Ju) tovább kérdezte: „És ha meggazdagodott, mit kellene tenni érte?" (A mester) pedig felelte: „Tanítani."
Abszolút korszerűtlen elképzelés. És egyébként is: hová vezetne mindez?