2024. április 18., csütörtök
SZÓFIGYELŐ

Szuk

Vidékünkön a zsákutcát olykor szuknak nevezik a nyelvjárási, illetve a regionális nyelvi beszélők: A Tisza-part 9-es szám alatt szukban levő ház kiadó. – Egy part fölötti apró szukban lettünk háztulajdonosok.
Még szépirodalmi nyoma is akad ennek a szónak: „Már a tulajdonosa sem volt közönséges halandó, noha az is megtörtént, hogy ott ette velünk a papsajtot a zsákutcában, a szukban, ahogy mi neveztük; azt mesélték, egy csigolyával hosszabb a nyaka, ..." (Tolnai Ottó: Virág utca 3.)
Már gyerekkoromban is talányosnak éreztem ezt a szót, amikor zentai rokonaimtól hallottam, most pedig, hogy tudomást szerzek egy hasonló hangzású arab szóról, még inkább különösnek tűnik. Az arab országokban szuknak nevezik a fedett utcát: Előtérben a fedett utcák az ún. „szukok" láthatók. – Nyílt sikátorok váltogatják egymást a szukban. – Tetovánban keveredtem el először a szukban. – Találkoztam Abdullahhal a szukban. – Elkezdett gurulni lefelé a keskeny szukban. – A szukok jelentős részben középkori eredetűek.
Eredetileg a bazár egyes részeit nevezik szukoknak. A fedett utca rendszerint kereskedések helyszíne, ezért 'bazár' jelentésben is használatos a szuk: Élénk kereskedelem folyik a szukban. – E különlegességek legszebb darabjait a szukban, a kereskedők utcájában találjuk. – Ebben a XVI századból eredő szukban élnek a világ legfondorlatosabb kereskedői. – Ahogy ők mondják, a szukban üzletelnek. – Minden reggel elfoglalják helyüket a szukban a kereskedők és a kézműiparosok. – A nyüzsgő szukban nem kezd vérre menő alkuba. – Tolong és gyurakodik a marrakeshi szukban. – Felére sikerült lealkudnom az arab szukban. – Az agadiri szukban, a piacon papucsra alkudoztam. – A damaszkuszi nagybazárban, a szukban vándor kávé- és teaárusok ajánlgatják portékájukat. – Az ételek jó minőségűek, és ha nem a luxuséttermekben, hanem mondjuk a szukban (bazárban) étkezünk, ötezer forintból jól lehet lakni. – Üzletük van a Hamidiye szukban, ami a szír fővárosban Váci utca. – Az igazi mikroklíma mégis a szukban található. – A szukban vásárolni megunhatatlan élmény.
Az arab szuk főnév török közvetítéssel kerülhetett hozzánk. Nem tudjuk, miért vette fel a 'zsákutca' jelentést. Érdekes, hogy a szerb nyelvben sokak alakban használatos, jelentése 'utca'. Az arab zuqaq, illetve a török szokak származéka. A szerb sokak szűk, kanyargó orientális utcát jelöl, zsákutcára a ćorsokak utal, ez a török kör szokak 'vak utca' megfelelője.