2024. április 16., kedd
Növekvőben a tó vízszintje Topolyán

Egyelőre még érvényesek a tavalyi horgászengedélyek

A korábbi rekordalacsony szinthez képest az utóbbi néhány hét alatt mintegy 30 centiméterrel megnőtt a vízállás a topolyai tározóban.

Mile Antunović hivatásos halőr, a topolyai Tó Környezetvédő Sporthorgász-egyesület elnöke elmondta, hogy a tó vízszintje most is még mintegy 1,3 méterrel alacsonyabb a korábban átlagoshoz képest. Örvendetesnek nevezte azonban, hogy beindult az emelkedés. Ehhez elsősorban a lehullott csapadék járul hozzá. Meglátása szerint az átlagostól elmaradó vízszint nincs hatással az élővilágra, a halállományt nem veszélyezteti. Most általában süllőre, illetve esetenként csukára horgásznak. Jelenleg nincs érvényben horgásztilalom, de február elsejétől a csuka már nem lesz horgászható. Hozzátette, hogy jelenleg még érvényben vannak a tavalyi évre kiadott éves horgászengedélyek, annak birtokában hódolhatnak szenvedélyüknek a sporthorgászok. Hamarosan közzéteszik majd az információkat, hogy hogyan váltható ki a horgászengedély az idei évre is. Ez ügyben az AquaTop Kft. az illetékes. Antunović meglátása szerint a szokásosnál enyhébb időjárás sem befolyásolja jelentősebb mértékben a tó halállományának életvitelét. Amennyiben zordra fordulna a tél, és összefüggő jégtakaró képződne, készen állnak arra is, hogy lékeket vágjanak, ami a halak túlélési esélyeit növelné. Hosszan tartó fagyokra azonban egyelőre nem figyelmeztetnek a meteorológiai előrejelzések. Elmondta, hogy a tavat folyamatosan felügyelik, orvhalászokat nem észleltek az utóbbi időben.

Az egyesület tagjai rendszeresen részt vesznek a különféle fásítási akciókban is. A vásártéren az év vége előtt megszervezett akcióból is kivették a részüket, a tóparton pedig mintegy százötven csemetét ültettek el. Fehérnyár-csemetéből (Populus alba) mintegy száz került a földbe. A partnak a vízhez közeli szakaszán pedig több helyen fűzfavesszőket dugványoztak, mert azok az ilyen helyeken könnyen megerednek.

Nyitókép: Az utóbbi néhány hét alatt mintegy 30 centiméterrel megnőtt vízállás a topolyai tározóban, de a tó vízszintje még most is mintegy 1,3 méterrel alacsonyabb az átlagosnál (Tóth Péter felvétele