2024. április 19., péntek
XXVIII. FÉRFI VB

A cél már az olimpia

Svédország és Lengyelország közös rendezésében kezdődik a férfi kézilabda-világbajnokság, amelyen a két évvel ezelőtti bővítés nyomán ismét 32 csapat vesz részt, a tét pedig az itteni érmeken túl már Párizs is: a győztes ugyanis olimpiai kvótát szerez, további hat helyezett pedig részt vehet majd a kvalifikáción, hogy bekerüljön az ottani igen szűkös, 12-es mezőnybe.

Ez, vagyis az olimpiai esély életben tartása lebeg a magyar és a szerbiai válogatott szeme előtt is, hiszen előbbiek a két évvel ezelőtti remek ötödik helyük megismétlésével, utóbbiak pedig a Toni Gerona kapitány által célként kitűzött negyeddöntős szerepléssel elérhetik azt.

Szerbia 2019 után tér vissza a vb-re, a Katowicében berendezkedő csapat pedig jobb állapotban van, mint a tavaly csalódással véget ért, a járvány miatt még igen zűrzavaros Eb során. Ezúttal nem lesznek fontos hiányzók, leszámítva persze a válogatottságtól februárban visszavonuló Petar Nenadićot, posztján azonban bőven lesz kiből válogatnia a kapitánynak, köztük az adai Borzas Urossal. A csapatot inspirálhatja, hogy pénteken felkészülési meccsen csak egy góllal kaptak ki az Európa-bajnok svédektől (tegnap este ismét játszottak), na meg az a váratlan helyről érkezett motivációs beszéd, amit az utazás előtt a vízilabda-válogatott korábbi kapitánya, Dejan Savić tartott nekik: az edző a csapaton belüli atmoszféra és a kölcsönös bizalom fontosságát is kiemelte. Szerbia a német, a katari és az algériai csoportellenfelekkel nem kapott megoldhatatlan feladatot.

A Kristianstadban Dél-Korea ellen kezdő magyar válogatott számára a csoportellenfelek nagyon is ismerősek, hiszen Izlanddal és Portugáliával egy éve az Eb-n is játszottak, ám újdonság lesz, hogy először vezeti őket nagy tornára Chema Rodríguez. A csapat már számíthat a sokáig sérült beálló, Bánhidi Bence játékára, ugyanakkor térdsérülés miatt nélkülöznie kell a PSG átlövőjét, Máthé Dominiket.

Az elmúlt évek nagy tornáin a franciák, a spanyolok, a svédek és a dánok magasodtak ki a mezőnyből, és most is a végjátékba várhatók – utóbbiak útja különösen könnyednek tűnik a negyeddöntőig. De a népes mezőnyben több ritkán látható csapat játékát is figyelhetjük: ilyen az Egyesült Államok, ahol a kézilabdának nincs komoly hagyománya, most viszont sikerült legyőzniük a 60 ezer lakosú Grönlandot a régió kvalifikációs helyéért.

Szerbia válogatottja (Fotó: RSS)

Szerbia válogatottja (Fotó: RSS)

A torna szerda este egy francia–lengyel mérkőzéssel indul, majd csütörtöktől erőltetett menetben hat nap alatt lepereg a csoportkör, hiszen négy mérkőzést rendeznek egy időben, 18:00-kor és 20:30-kor. Az első három folytatja a középdöntőben, ahol a magyarok a C, a szerbek az F csoport továbbjutóival vegyülnek. A döntőt január 29-én Stockholmban rendezik.

A csoport: Spanyolország, Montenegró, Chile, Irán. B csoport: Franciaország, Lengyelország, Szaúd-Arábia, Szlovénia. C csoport: Svédország, Brazília, Zöld-foki Köztársaság, Uruguay. D csoport: Izland, Portugália, Magyarország, Dél-Korea. E csoport: Németország, Katar, Szerbia, Algéria. F csoport: Norvégia, Észak-Macedónia, Argentína, Hollandia. G csoport: Egyiptom, Horvátország, Marokkó, USA. H csoport: Dánia, Belgium, Bahrein, Tunézia.

Magyarország kerete, kapusok: Mikler Roland, Székely Márton, Palasics Kristóf. Jobbszélsők: Pedro Rodríguez Álvarez, Bujdosó Bendegúz. Jobbátlövők: Zoran Ilić, Leimeter Csaba, Ancsin Gábor. Irányítók: Lékai Máté, Hanusz Egon. Beállók: Bánhidi Bence, Rosta Miklós, Sipos Adrián, Szöllősi Szabolcs. Balátlövők: Bodó Richárd, Ligetvári Patrik, Szita Zoltán. Balszélsők: Bóka Bendegúz, Kovacsics Péter. Szövetségi kapitány: Chema Rodríguez.

Szerbia kerete, kapusok: Vladimir Cupara, Dejan Milosavljev, Milan Bomaštar. Jobbszélsők: Vanja Ilić, Nemanja Ilić. Jobbátlövők: Miloš Orbović, Predrag Vejin, Jovica Nikolić. Irányítók: Lazar Kukić, Stefan Dodić. Beállók: Dragan Pešmalbek, Ivan Popović, Mijajlo Marsenić. Balátlövők: Ilija Abutović, Petar Đorđić, Borzas Uros, Marko Milosavljević. Balszélsők: Bogdan Radivojević, Vukašin Vorkapić. Szövetségi kapitány: Toni Gerona.

Nyitókép: Szerbia válogatottja (Fotó: RSS)