2024. április 24., szerda
CÍMLAPTÖRTÉNET

Éltető örömének

Újabb karácsonyi közösségi élményt kezdeményezett a Szabó család Temerinben

Az idén meghittebben telt a karácsony előtti várakozás időszaka a dél-bácskai városban: a Szabó család ugyanis élő adventi kalendáriummal szerette volna varázslatosabbá tenni az ünnepeket a temerinieknek. A közösség örömmel fogadta az énekes esti sétákat: naponta gyarapodott a csoport, amely felkereste az aznapra kidíszített ablakot, itt a házigazdák forralt borral, teával és süteményekkel vendégelték meg az érkezőket. Mi is kíváncsiak voltunk a kidíszített ablakok varázsára, de arra is, hogy az ismert és elismert népzenész család hogyan tölti az ünnepeket.

Szabóék is díszítettek ablakot (Varga Zoltán felvétele)

Szabóék is díszítettek ablakot (Varga Zoltán felvétele)

A magyar népmese motívumai között megbúvó horgolt angyalka köszöntötte azokat, akik Szabóék kidíszített ablaka előtt gyülekeztek. Régi karácsonyi dallamok csendültek fel, amelyek az örömünnep érkezésére emlékeztettek. Épp úgy, ahogyan hajdanán déd- és ükapáink tették. A közösségi ünneplésnek ugyanis területeinken is volt hagyománya a karácsonyi időszakban: ezt szerették volna újjáéleszteni Temerinben Szabó Zsuzsanna és édesanyja, Gabriella.

– Az élő adventi kalendárium ötlete már tavaly megfogant, ám időszűke miatt elnapoltuk a kezdeményezést. Így az idén már elég volt egy üzenetváltás ahhoz, hogy a gondolatból tett legyen. Kezdetben kicsit tartottunk attól, hogy miként fogadják a temeriniek: az ablakok díszítését ugyanis még meg lehetett szervezni, de azt nem tudtuk, hogy hányan szeretnének majd részt venni a keresésben. Meghatároztunk három kiindulópontot, ahonnan az aznap összegyűlt csoport a kidíszített ablakhoz indult: a közösségi oldalakon naponta meghirdettük, hogy este hatkor a telepi templom, a központi óvoda vagy éppen a színház előtt gyülekezünk. Közösen sétáltunk a célunk felé: a megszámozott ablak előtt két-három karácsonyi dalt énekeltünk együtt. Ezzel köszöntük meg a házigazdák fáradozását és azt, hogy fogadtak bennünket. Nagyon élveztük az esti sétákat, főként, hogy időközben kiderült, milyen sokan érzik fontosnak a közös ünneplést: advent harmadik vasárnapjára már több mint ötvenen énekeltünk együtt a kivilágított ablak előtt – meséli Zsuzsi.

A csodára várva: Gabi, Árpi és Zsuzsi a kidíszített ablak előtt (Varga Zoltán felvétele)

A csodára várva: Gabi, Árpi és Zsuzsi a kidíszített ablak előtt (Varga Zoltán felvétele)

Nem ez az első kezdeményezés, amelyet a Szabó család tett hagyományossá Temerinben, de Vajdaságban is. Szabó Gabriellát ugyanis nem csak az Újvidéki Rádió műsorvezetőjeként ismerheti a vajdasági magyar közösség. Neve egybefonódik az olyan jelentős rendezvényekkel is, mint a Szólj, síp, szólj! népzenei vetélkedő, a Kőketánc népi játék- és néptáncvetélkedő, de számos más fesztivál, táborozás vagy továbbképzés kezdeményezője és mozgatórugója is. Ugyanilyen elánnal áll évtizedek óta a temerini magyar közösség szolgálatában is: a helyi művelődési élet meghatározó személyeként számos hagyományossá vált ötlet megvalósítója. A karácsonyi ünnepkörben például a legínségesebb időben is roskadásig pakolta a Mikulás kocsiját.

– Annak idején Törteli Lászlóval együtt indítottuk útjára a Mikulást Temerinben. Ő az idén már sajnos fentről követte az utcákon átvonuló kocsit, amely először gurult nélküle. Sokszor emlegettük is, hogy évtizedekkel ezelőtt minimális támogatással is össze tudtuk hozni, hogy a csomagokba a piacon értékesítő termelők által felajánlott alma és dió mellé kerüljön egy-egy ceruza, radír vagy léggömb. Rendszerint a színházban készültek a csomagok, amelyeket aztán az autómba tuszkolva hurcoltam a Mikulás kocsija után. Mindenhol megálltunk, ahol gyereket láttunk. Egy időben aztán előadásokat is kötöttünk az utcai felvonuláshoz, további tartalommal gazdagítva azt. A karácsonyi időszakhoz kötődően fontosnak tartom azt is, hogy a faluban a mai napig működnek az önszerveződő betlehemes csoportok. Ennek tiszteletére színpadra is állítottuk a szokást. Ezt egy budapesti találkozóra szerveztem meg először: évekig jártuk vele a különböző rendezvényeket, előbb gyerekcsoportokkal, majd később a Dalárda férfikórussal is.

Az idéntől pedig útjára indult az ablakkeresés is...

– Nagy öröm tölt el a közösen éneklő emberek és a bevállalós ablakdíszítők között – mondja Gabi, majd a rá jellemző őszinteséggel folytatja: – Másrészről viszont olyanok is eljutnak hozzám, hogy „akinek van ideje…”. Ezek pedig azonnal rádöbbentenek arra, hogy a hátterében megbújik az a hisztéria, amely idehaza olykor a karácsonyi készülődést jellemzi. A család érzi meg ugyanis legjobban a közösségteremtő szándékok súlyát. Az ő türelmüket dicséri, hogy nem rúgtak még két lábbal ki az ajtón… – mondja nevetve Gabika. Hozzáteszi: a karácsonyi pillanatok közül az a legkedvesebb számára, amikor már le tud ülni az ünnepi asztalhoz. Bár volt idő, amikor szívesen válogatott a karácsonyi receptek között. Az ünnepi menü elkészítését pedig semmi pénzért nem adná át másnak.

Gabi folyamatosan arra törekszik, hogy tartalommal töltse meg az ünnepeket (Varga Zoltán felvétele)

Gabi folyamatosan arra törekszik, hogy tartalommal töltse meg az ünnepeket (Varga Zoltán felvétele)

– Az ünnep fénypontja a mai napig a karácsonyi mise. Emlékszem még, hogy szüleim is mennyire ragaszkodtak az éjféli miséhez. Még ifjúkoromban sem engedett ebből édesapám: pedagógusok révén a kemény szocializmusban a szüleim nem járhattak Temerinben misére, így minden karácsonykor útra keltünk, és Óbecsén hallgattuk végig az éjféli mise üzenetét – meséli Gabika.

A karácsonyi mise a mai napig meghatározza az ünnepkört a Szabó családban. Zsuzsi kérdés nélkül is elmondja, hogy számára különösen fontos, hogy az egyházközösség aktív tagja legyen. Az ifjú lányról egyébként tudni kell, hogy jelenleg az Újvidéki Egyetem Közgazdasági Kar marketing szakának harmadéves hallgatója: az Európa Kollégium lakójaként a diákotthon népdalkórusát is vezeti, de a Petőfi Sándor Művelődési Központ Bokréta asszonykórusával is ő foglalkozik. A mozgalmas életvitel nem újdonság számára, hiszen legfiatalabb gyerekként beleszületett a zenész élet folyamatos forgatagába. Évente egy nap azonban a megnyugvásról szól – mondja Zsuzsi.

– Karácsony böjtjén ebédre kötelezően az asztalra kerül az alma, dió és a fokhagyma. Az utóbbi gyerekként nem igazán ment le a torkomon, de mára megbékéltem vele. Elfogyasztjuk a sóba-vízbe bablevest, majd mézes-mákos tésztát eszünk. Közben élvezzük egymás társaságát, együtt megyünk az esti vagy az éjféli misére is, majd szokás szerint az ajándékbontás következik. Ezt követően pedig társasjátékokat játszunk és beszélgetünk. A mai napig nagyon szeretem azt, hogy ez egy olyan biztos pont az évben, amikor együtt vagyunk, és egymással foglalkozunk. Mert ahogy felnőttünk, egyre többet van szanaszét a család. Nagyon örülök azonban annak, hogy továbbra sem szűnt meg a varázs: ugyanúgy visszajárunk, és együtt töltjük az ünnepeket.

A húga gondolatait a család legidősebb gyereke, Annamária is megerősíti. Ő ugyanis az, aki a mindennapokban a legtávolabb él a családtól. Jelenleg népzeneelmélet tanárként dolgozik Budapesten a Ward Mária Zeneművészeti Szakgimnáziumban és a Váci Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakgimnáziumban, az utóbbiban és a Martonvásári Alapfokú Művészeti Iskolában pedig népi énektanárként is tevékenykedik. Hétvégenként különböző képzéseken, fórumokon is tanít népdalokat és módszertant, de a mai napig élvezi a színpadi megjelenéseket is. Bár elfoglaltságai sokat jelentenek számára, a mai napig ragaszkodik ahhoz, hogy a karácsonyt idehaza töltse, a családdal.

– Ilyenkor félretesszük az egész éves rohanást, és egy kicsit megpihenünk, csak egymásra figyelünk. Jó újraélni azokat a szokásokat is, amelyeket gyerekkorom óta tartunk. A leglényegesebb különbség a régi és a mostani karácsonyaink között talán az, hogy az élet alakulásának megfelelően részben kicserélődött a „szűkebb család” összetétele: néhány családtagunkkal már nem ünnepelhetünk együtt, a mi társaink, párjaink, viszont csatlakoznak a családi ünnepléshez – mondta a 29 éves Annamária.

– A karácsony régen és most is szent ünnepnek számít – egészíti ki lányát Árpád, akit hegedűvirtuózként tisztelnek a népzenészek határon innen és túl is. Sokukat ugyanis Árpi tanította meg az alapokra, és kísérte tovább fejlődésüket. A tanítványai és a közösség is a csendes és kimért jelleméért szereti és tiszteli. Ezt erősíti meg a karácsonyról alkotott álláspontja is: szerinte az ünnepkör változatlansága az, ami örökérvényűvé teszi a benne rejlő értékeket.

– Régen is nagyon hasonlóan ünnepeltünk, mint ma. Igyekszünk minden szokást megtartani: lehet, hogy egyrészt hízelgő is számunkra az, hogy ezáltal vissza tudunk emlékezni a gyerekkorunk varázsára. De ugyanakkor a tapasztalt csodát próbáljuk átadni a mi gyerekeinknek. A családban eddig még mindenki hazajár: ha véletlenül úgy is alakul, hogy nem pont 24-ére sikerül mindenkinek ideérnie, akkor is van egy nap az ünnep körül, amit együtt töltünk el. Számomra a legfontosabb, hogy ez az ünnep minél tovább megőrződjön úgy, ahogy manapság is történik: hogy a család értékelje, mindenkinek fontos legyen, és meg tudjuk oldani azt, hogy továbbra is közös karácsonyunk legyen – fogalmazza meg kérdésemre az ünnepi kívánságát Árpi.

Az üzenet súlyát fia, András oldja fel: elmondja, hogy néha azért komoly logisztikát kíván, hogy összeszőjék a szálakat.

– Mivel párom és én is nagycsaládból származunk, így sokszoros egyeztetésre van szükség ahhoz, hogy kiderüljön, mikor és hova menjünk. A végén azonban csak sikerül az, hogy mindenkivel ünnepeljünk. Fontosnak tartom ugyanis, hogy a karácsonyi szokások közül minél többet megőrizzünk. Fiatalabb koromban a néptáncon is és a cserkészekkel is rendszeresen betlehemeztünk. Mindig úgy éreztem, hogy ez valamiféleképpen emeli az ünnep hangulatát. Emellett fontosnak tartom a kisböjtöt is: az ünnepekre való várakozás szóljon arról, hogy lélekben és testben is készülünk a Megváltó kis Jézus születésére – mondja András, akit a Fokos zenekar tagjaként ismerhetett meg a széleskörű közönség. Emellett immár több éve az Újvidéki Rádió sportriportereként is bekerült a köztudatba.

Ótos András felvétele

Ótos András felvétele

Meglepődve tapasztalom, hogy az általam ismert visszahúzódó és csendes kisfiúból bevállalós és nyílt fiatalemberré vált. Kérésemre még a legkedvesebb gyerekkori karácsonyi élményét is elmeséli.

– Kiskoromban a feldíszített karácsonyfát az angyalka hozta. Volt rajta egy régi dísz: egy aranyos kiselefánt, ketrecbe zárva. Gyerekként úgy gondoltam, hogy megmentem a kiselefántot, és egy ollóval gyakorlatilag tönkretettem a díszt. De büszkén vittem a kis figurát anyáékhoz, és eldicsekedtem, milyen jót cselekedtem – emlékszik vissza a jó szándékú csínytevésre a 27 éves ifjú. Majd megkomolyodva az ünnep lényegét is megfogalmazza: – Számomra a karácsony legfontosabb üzenete az öröm. Erre kellene törekednünk, és nem csak a karácsonyi időszakban. De ekkortájt ez mindenképp megkoronázza az egész évi cselekedeteinket, akár a magunk vagy a közösség javára tettük azokat. Ha örömmel készülünk a karácsonyra, akkor az új évbe is reménnyel léphetünk be.

Reménykedjünk hát Szabóékkal együtt örömének erejében! Kellemes ünnepeket!

Nyitókép: Ótos András felvétele