(Illusztráció – Pixabay.com)
Az utóbbi időben azt vettem észre magamon, hogy azon emberek közé kezdtem el tartozni, akik a telet bentről, a meleg szobából szeretik a leginkább. Nem állítom, hogy a hófödte tájak, a hegyoldalon lenyugvó nap nem csal mosolyt az arcomra, viszont fázni kicsit sem szeretek. Nincs az a téli sport, ami kicsalogatna a kandalló mellől, egy bögre meleg tea és egy könyv társaságából. Így mi, minden különösebb lemondás nélkül, megspóroljuk a telelés költségeit, ami, valljuk be, nem olcsó mulatság. Ehelyett, ha a természetbe vágyunk, kirándulni vagy túrázni megyünk, aminek az idei enyhe tél roppant kedvez.
(Illusztráció – Pixabay.com)
Ettől függetlenül örömmel hallgatom a barátaink hegyekben töltött élménybeszámolóit, és nem tartom kizártnak azt sem, hogy, ha némi kikapcsolódásra vágyunk, elutazunk néhány napra valahová, végül is, nem csak a síelés áll a rendelkezésére annak, aki a téli hónapokban üdülni megy. Nem titkolt következő úti célom ilyen téren Erdély, ami véleményem szerint az év bármely szakában remek kikapcsolódást nyújt a pihenni vágyóknak. Hargita megye hófödte hegyei és a varázslatos környezet gyermekkorom téli pillanatait juttatja eszembe. Egy fehérbe öltözött csodálatos világot!
(Illusztráció – Pixabay.com)
Az utazás egyébként igen kényes téma, hiszen a jelenlegi gazdasági helyzetben egyre kevesebben engedhetik meg maguknak, hogy komolyabb úti célokat tűzzenek ki, akár téli, akár nyári hónapokban. Az üdülések árai sajnos nem arányosan nőttek a fizetésekkel. A családosok esetében ez fokozott problémát jelent, hiszen a mostani gyermekek csak akkor látnak havat, ha elviszik őket a hegyekbe. Az utóbbi időben sajnos az időjárás teljesen felborult, nem fehér karácsonyaink vannak, hanem napsütötte, szinte tavaszias időben állítjuk a karácsonyfát. Sokszor mesélek az unokaöcsémnek arról, hogy amikor én voltam gyerek, anyukám szánkóval húzott az óvodába, vagy hogy az utcabeli gyerekekkel szánkókat kötöttünk egymás után, melyet egy bátor apuka sokszor traktorral húzott, végtelen mosolyt csalva ezzel legalább tizenöt gyermek arcára. Ilyenkor mindig rájövök, hogy én is csak azóta nem szeretek fázni, amióta felnőttem, előtte el sem tudtam volna képzelni a fent említett idilli kandalló és tea esetét.
(Illusztráció – Pixabay.com)
Az unokaöcsém lélegzet-visszafojtva hallgatja a számomra mai napig szívet melengető történeteket, a lelkem belefájdul, hogy neki ilyen és ehhez hasonló élményei az elmúlt majdnem öt éve alatt még nem voltak. Az előző egy-két évben, amint leesett a hó, már öltöztünk is és igyekeztünk hóembert építeni, hógolyózni, és ha szerencsénk volt, még a szánkóra is felülhetett, melyet leginkább sáros latyakban húztunk a végén, csakhogy kipróbálja. Rendületlenül kérdezgeti már a karácsonyt megelőző hetekben, hogy mikor esik végre a hó, ezúttal sem volt ez másképp, azonban havazásnak még csak a jelét sem látni, hiszen plusz tizenöt fok volt odakinn. Pedig a havas gyerekkori élmények megfizethetetlenek, amikor már nem érzed a cipőben a lábad és a kesztyűben a kezed, az arcodra a mosoly is ráfagyott, mégsem hagynád abba, hiszen a hócsatában valakinek nyernie kell.
(Illusztráció – Pixabay.com)
Nyakig beöltözve sétáltunk esténként a szüleinkkel a ropogós és csillogó havon, mely az éjszakából is nappalt csinált, hóangyalokat hagyva magunk után. Ehhez nem kellett egy másik ország hegyvidékére utaznunk, drága sífelszerelésre költenünk és hotelszobában aludnunk, ez mind odahaza a szülőfalunkban, a saját ágyunkban és a testvérünktől örökölt meleg kezeslábasunkban történt. A szüleinknek leginkább azért kellett könyörögniük, hogy bejöjjünk végre az utcáról, nem pedig azért, hogy kimozduljunk, mint sok esetben manapság történik. Úgy vélem, a világ bármely pontjára vihettek volna bennünket, akkor sem lettünk volna annyira boldogok, mint ott akkor, amikor leesett az első hó és szinte az életemért futottam a bátyám hógolyói elől. Sokszor érzem úgy, hogy azok a mosolyok bárcsak a szó legszorosabb értelmében ráfagytak volna az arcunkra. Akkor lehet, most én sem lennék az a kandalló mellett könyvet olvasó típus.
(Illusztráció – Pixabay.com)
Ezért is sajnálom ennyire a mostani gyerekeket, mert tudom, hogy ez az őrült időjárás mi mindentől fosztja meg őket, és sajnálom a szülőket is, hiszen, ha az elmondottakat meg szeretnék adni gyerekeiknek, nem kevés időt és pénzt kell áldozniuk erre. A téli örömök azonban olyan feledhetetlen élmények, melyeket minden gyermeknek át kell(ene) élnie.
