2024. április 19., péntek

Működőképes önkormányzat saját forrásokból

Óbecse község 2023. évi költségvetése 1,7 milliárd dinár

Óbecse község jövő évi költségvetése mintegy 1,7 milliárd dinárt tesz ki, az erről szóló határozatot a községi képviselő-testület tegnap megtartott 32. ülésén fogadták el a képviselők. Kiss Igor, az óbecsei községi képviselő-testület elnöke elégedettségét fejezte ki a testület idei munkájával kapcsolatban, és köszönetet mondott a munkatársainak.

– A különböző kihívásokat figyelembe véve alkottuk meg a 2022-es költségvetés módosításait, illetve a jövő évi költségvetést is. A legnagyobb kihívást, amit bizonyára a polgárok is éreznek, az energiaáraknak a növekedése jelentette, hiszen ezt nekünk kell biztosítani az oktatási, egészségügyi és szociális intézményeinkben. Az idén a megnövekedett energiaárak miatt arra törekedtünk, hogy minden problémamentesen funkcionáljon, emiatt néhány beruházás háttérbe szorult. Természetesen a 2023-as évben is vannak előrelátva különféle fejlesztések, de ezeket többnyire más forrásokból, köztársasági és tartományi támogatásokból finanszírozzuk majd, emellett készülünk az újabb IPA-pályázatokra is. A saját forrásokat a következő évben is arra használjuk inkább, hogy működőképes maradjon az önkormányzat – fogalmazott Kiss Igor.

Dane Mandić, a községi tanács tagja a december 21-én megtartott, költségvetésről szóló nyilvános közvitán többek között elmondta, hogy a 2023. évi községi költségvetés készítése során ügyeltek arra, hogy bekerüljenek azok a prioritások, amelyeket a Polgárok igénye szerinti költségvetés – a te véleményed is számít! elnevezésű akció során megszavaztak a polgárok. Hozzátette, vannak olyan tőkebefektetések, amelyek ezúttal nem kerültek be a költségvetésbe, mert – mint kifejtette – egyelőre nem lehet biztosan megmondani, hogy a magasabb kormányzati szintekről miként szerzik meg a forrásokat.

A Polgárok igénye szerinti költségvetés – a te véleményed is számít! elnevezésű akció során ezúttal ötvenmillió dinár községi költségvetési forrás sorsáról dönthettek a községbeli polgárok. A jövő évi költségvetésből mintegy hárommillió dinárt különítenek el a Sever Đurkić lakótelepen a Gerontológiai Központ közelében lévő út felújítására. A helyi közösségek területén lévő járdák felújítása is a prioritások közé tartozik, az óbecsei Komunalac Közvállalat számára 3 millió 480 ezer dinárt hagytak jóvá a járdák folyamatos karbantartására. A közvilágítás helyreállítására és korszerűsítésére a Komunalac Közvállalat 8 és fél millió dinárt kap, az említett közvállalat részére új játszóterek építésére és a meglévők karbantartására 3 millió 980 ezer dinárt különítenek el. A Testvériség–Egység helyi közösség számára 300 ezer dinárt hagytak jóvá a Fekete Mátyás Otthon felújítását célzó terv- és műszaki dokumentáció elkészítésére. A Komunalac Közvállalat számára 17 millió dinárt hagytak jóvá útkarbantartásra, amely magába foglalja az utak aszfaltozását is. 2 millió 550 ezer dinárt különítenek el utak felújítására Péterrévén, emellett mintegy 18 millió dinárt költenek videokamerás megfigyelőrendszer kiépítésére az egész település területén.

Nyitókép: (Kancsár Izabella felvétele)