2024. március 28., csütörtök

Fizess, jobbágyam, fizess...

Numizmatikai kiállítás nyílt az óbecsei Városi Múzeumban

Az aracsi követ bemutató kiállítás után újabb tárlat nyitotta meg kapuit szerdán az óbecsei Városi Múzeumban. A Fizess, jobbágyam, fizess… elnevezésű, régi pénzérméket bemutató tárlatot az intézmény saját gyűjteményéből állították össze.

– Ez a kiállítás elsősorban a középkori pénzérméket mutatja be, innen ered az elnevezése is, utalva a jobbágyakra, illetve erre a korszakra. Az óbecsei Városi Múzeumnak elég széles időszakot lefedő numizmatikai gyűjteménye van. Ez a tárlat pedig abból egy metszet, amely kimondottan a középkorra koncentrál, és amely a pénzt mutatja be nemcsak mint fizetőeszközt, hanem mint státuszszimbólumot, ékszert, használati eszközt az életben. Emellett néhány régészeti tárggyal is bővítettük a kiállítást, ezek a jobbágyak életét mutatják be – közölte Tojzán Ákos, az óbecsei Városi Múzeum igazgatója.

Az óbecsei Városi Múzeum jövőre ünnepli fennállásának hetvenedik évfordulóját. Az igazgató ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a tervek szerint kiállításokkal és különböző eseményekkel várják majd a látogatókat egész évben.

– Azt szeretnénk, ha intézményünk ajtaja jövőre is mindennap nyitva lenne, tehát ha folyamatosan lenne valamilyen történés, kiállítás. Kilenc tárlat már biztos, hogy jövőre is várja a látogatóinkat, emellett néhányra vonatkozóan még folyamatban van a megbeszélés. Összesen 14 kiállítást terveztünk a következő évre, de ebből valamennyit átviszünk 2024-re. Ezenkívül különféle programokat, műhelymunkákat és kerekasztal-beszélgetéseket is szervezünk majd. A tervek szerint magát a jubileumot október folyamán ünnepeljük meg – tette hozzá Tojzán Ákos.

A numizmatikai kiállítást január végéig tekinthetik meg az érdeklődők.

Nyitókép: (Kancsár Izabella felvétele)