2024. április 19., péntek

Magunkról, csak úgy csendesen

Ilyenkor, amikor beköszönt az új esztendő, elgondolkozunk azon, hogy mit hagytunk magunk mögött, hogy mi mindent vittünk magunkkal. Általában a magunk dolgaival foglalkozunk, azokat igyekezünk számba venni, mérlegelni, és nemigen említjük azokat a jelenségeket, amelyek azért megérdemelték volna, hogy érdemben szóljunk róluk. Hatvanhat esztendővel ezelőtt egy ötödikes erdélyi gimnazista írta diáktársainak: „Fogjunk össze, barátaim, vessünk véget minden gyűlölködésnek, hogy jobb életünk legyen Erdélyben”. Sütő Andrásnak hívták azt a gimnazistát. Csendesen kérdezem: Nem lenne-e figyelemre méltóbb, például, ha a széthúzás helyett az összefogásról beszélnénk. Arról, mondjuk, hogy színházaink összefognak és előadásaikkal rendszeresen ellátogatnak majd a bánsági szórványvilág kis falvaiba.

Emlékeztetőül: több mint 60 évvel ezelőtt egy hivatásos színháza volt Vajdaságnak. A szabadkai Népszínház magyar társulata. S ez az egy színház, akkor, rendszeresen vendégszerepelt, nemcsak Bánátban és Bácskában, hanem a Drávaszögben, a szlavóniai szigetmagyarság Árpád-kori kis településein, nem utolsósorban Szlovéniában, a Muravidék magyarlakta falvaiban. Annak az egy színháznak, színházunknak, 30 tagja és 4 állandó rendezője volt. Természetesen tudom, hogy napjainkban, amikor a Tanyaszínházzal együtt, öt színházunk van, a körülmények miatt, sajnos, az említett vendégszereplésekre egyszerűen nem kerülhet sor. Azonban, ha létre jöhetne az összefogás, akkor meg lehetne oldani, hogy felváltva, egy-egy színház ott legyen a szórványban (ezúttal eltekintve a horvátországi és a szlovéniai vendégjátéktól). Azonban, annak az ötödikes erdélyi gimnazistának nemcsak az összefogást hangsúlyozó mondatára kell, kellene odafigyelni, hanem azokra a mondataira is, amelyeket, már nem az ötödikes gimnazista, hanem az egyetemes magyar szellemi élet meghatározó nagy egyénisége, Sütő András fogalmazott meg, nemcsak a romániai, hanem a Kárpát-medencében élő, határon túli magyarság számára. Idézem sorait:

„Azt, hogy mennyire létszükséglet megértenünk egymást, mennyire az emberi léthet tartozik, hogy a gondolatban az árnyalatbeli különbségeket elviseljük, sőt nemcsak az árnyalatbelieket, hanem az épp ellentéteseket is, hogy a gondolat dialektikájához tartozik valójában a más-más nézeteknek az összecsapása, de a megértése is. Annyiszor cselekedtek az elődeink helytelenül, meggondolatlanul, hebehurgyán, hogy igen sokszor sodortak bennünket az események a teljes pusztulás szakadéka felé. Valahol össze kell szedjük magunkat, valamiképpen okosabban kell cselekednünk, tanulva más népektől és nemzetiségektől, hogy észszerűbben keressük a cselekvés módozatait."