… száll a rakéta, szikráznak a fények, hullócsillagok ezrei lepik be az eget. Majd erős, égető füstfelhő borítja be az utcákat. Olyannyira, hogy már nem látom a pezsgőspoharat. Ijedten keresem a fiam, a lányom után kutatok a sötétben, és a páromat szólongatom. Hatalmas durranás töri meg a felismerhetetlen ujjongásokat. Süvít a fülem, berreg, majd ütemesen visít. Mint egy kitartó vekker. Túlharsogja a szívem zakatolását is. Zihálok még akkor is, amikor már tudatosul bennem, hogy az ágyamban fekszem. Hallom a gyermekeim és párom egyenletes szuszogását. Ettől kicsit megnyugszom, és megpróbálom elhallgattatni a továbbra is visító ébresztőórát. A képernyő fényétől megfájdul a szemem: 2022. december 31-e van.
Jól van. Még csak reggel van. Lehet ez még szép nap… Hisz ünnepelünk. Tegnap éjjel már megsült a malac. Valahol éjfél körül a krumplisalátát is összeállítottam. Kalács maradt karácsonyról, azt még ki kell szabadítanom a jégveremből. A sósat kell majd csak kisütni, fel kell teríteni, és már várhatjuk is a vendégeket. De előbb dolgoznom kell. Irány a munka! Jézusom, kések… Sietve magamra öltök valamit, berobbantom az autót, és irány Újvidék. Kapom a feladatom, rohanok terepre, majd vissza, írok, elemzek, teljesítményt összegzek. Szervezek is, az ünnepek utánra. Közben kilenc telefonhívásom érkezik, igyekszek mindenkivel ünnepi hangulatban csevegni. A gondolataim azonban már hazarepítenek a kiflikhez és az asztalterítőhöz. Gyertyák vajon maradtak-e? És szalvéták? Hazafelé még beugrok a boltba. A pénztárcámban már csak egy 500 dináros maradt. Hát, abból nem sok mindenre futja. Sebaj, szalvéta lesz… A kasszásnő rám is szól: nyugi, ez is olyan nap, mint a többi!
(Illusztráció – Pixabay.com)
Már a nyelvem hegyén van, hogy ha a pénzügyeket vesszük figyelembe, akkor biztos. Egy ideje már ugyanis ismét ott tartunk, hogy a hónap utolsó napján jó, ha egy kékeszöld bankó marad a bugyellárisban. Ismét felháborít a gondolat, hogy az elmúlt fél évben közel ötven százalékos drágulást tapasztaltunk: a másfél literes joghurt ára 135 dinárról 250-re emelkedett, a sajtok megfizethetetlenné váltak, a hústermékekért dupla annyit fizetek, mint júniusban. Azt sem tehetem, hogy vegetáriánussá fejlesztem a családom, hisz a krumplit, paradicsomot és paprikát aranyáron kínálják a termelők és a viszonteladók is. A minimálbér viszont csak 14 százalékkal lesz magasabb január elsejétől, hisz az állam ragaszkodik a bűvölhető statisztikákhoz, melyek szerint az infláció ennyit tesz ki. Kár, hogy a csodaszámítások révén megspórolt bevételt nem azok kapják, akik elvégezték azokat. Bár ők megérdemelnék, hogy egy gyönyörűséges wellnesshétvégével ünnepeljék meg az általuk minősített 2023-as év kezdetét. Mi ugyanis csak a reklámokból sejthetjük, milyen gyönyörökkel kényeztetik ott ma este az összesereglett vendégeket. A valóságunk sokkal földhöz ragadtabb: pesszimista jóslatokkal bombáznak bennünket, gazdasági válság következményeit helyezik a vállunkra, ahogyan a távoli háborúk költségeit is velünk fizettetik meg. Ez vár ránk 2023-ban – üzenik a világot vezető „aggodalmaskodók”, akik szerint jelenleg nincs mit ünnepelnünk.
Rémálom ide, félelem oda, az időt megállítani nem lehet. Mi pedig a keserűségben is szeretünk a barátainkkal ünnepelni. Igaz ugyan, hogy idén eljátszottunk a gondolattal, hogy ideje lenne elmenni már valahova. Bár akkor ki kellett volna öltözni, ami igencsak megterhelné az amúgy is szűkösre szabott büdzsét – vált át ismét számológéppé az agyam, miközben az örökös kedvenc fekete ruhámba bújok. Egy rögtönzött frizurát azért rittyentek a fejemre, és húsz percet szánok az ünnepi sminkre is. Ennyi járja a közös vacsorához is.
Közben eszembe jut a két héttel ezelőtti beszélgetésünk, amikor szóba jött az újévi kiruccanásunk lehetősége. Először megegyeztünk, hogy elég nagyok már a gyerkőcök, talán megérdemelnénk, hogy ne kelljen sütéssel, főzéssel és terítéssel bajlódni. Az árak láttán azonban gyorsan megállapítottuk, hogy mégsem kellene még másra bízni a kisebbeket… Mert eljön az az idő, amikor megbánjuk, hogy nem velük együtt vártuk a 2023-as év kezdetét. És milyen igazunk volt! Hisz most örömmel nézzük, ahogyan seperc alatt felfalják az órákig készülő kifliket, jóízűen majszolják a kirántott húst, dicsérik a gondosan locsolgatott malacot, a krumplisalátával pedig nem tudnak betelni. Pillanatok alatt megüresednek a kalácsos tányérok is: közben mi, anyukák, boldogan állapítjuk meg, hogy milyen jó konyhatündérek vagyunk. A párunk dicsérete pedig megalapozza, hogy a jövő évben is azok maradjunk. Hisz a férfi boldogságához a hasán keresztül visz az út – hangzik el újra az agyoncsépelt poén, mire mi, nők emlékeztetjük az „erősebb nemet”: elégedett asszonytól lesz boldog a férfi.
A hangulat tehát már adott, összecsendülnek a poharak, és köszöntőt mondunk. Önmagunkra, családjainkra, összetartásunkra és a jövőnkre. Csupa olyan értékekre, amelyekhez nem szükséges, hogy száz dinárnál több legyen a pénztárcánkban. Ennyinek ugyanis lennie kell, mert közeleg az éjfél. És jó anyánk hagyatéka szerint nem jó az új évet üres bugyellárissal várni. Átszámoljuk hát az egyenleget, és megbizonyosodunk arról, hogy mindenkinél legyen egy kis borravaló. Osztozunk, szorzunk. Csak, hogy jó kedvünk legyen. A gyerekek pedig már közben készítik a fénylő méhecskéket, csillogó rakétákat. Előkerülnek a pezsgősüvegek, és kivonulunk az utcára. Látni szeretnénk ugyanis azt a fénylő új évet, amelyben még mindig reménykedünk. És valaki már bele is kezd a visszaszámlálásba: tíz, kilenc, nyolc...
… három, kettő, egy... Száll a rakéta, szikráznak a fények, hullócsillagok ezrei lepik be az eget. Majd erős, égető füstfelhő borítja be az utcákat. Ijedten, félelemmel eltelve szorongatom a kezemben a pezsgős poharat. A rémálom füstjén át azonban a fiam szalad felém, lányom leheletnyi pusziját érzem az arcomon, miközben párom csodálattal néz rám. Köszönöm, hogy a huszonkettedik új évet is veled ünnepelhetem – suttogja fülembe. Melegség tölti el a lelkem. Mégis boldog az új év. Mert más, mint a többi nap: ez a mi kezdetünk, a családunk alapja és ragaszkodásunk jelképe. Párom karjaiban, gyermekeim ölelésében hiszem, hogy kitartunk. És igenis boldogok leszünk! A vészjóslatok ellenére is, 2023-ban is!
Hol szilveszterezik?
Wellnesshétvégével egybekötött kirándulásra megyek – 4%
Szórakozóhelyen szervezett buliban várom az új évet – 8%
Baráti társaságban ünnepelek családi házban – 19%
Otthon a tévé előtt szilveszterezek a családtagokkal – 41%
Az utcán töltöm az év leghosszabb éjszakáját – 0%
Számomra a szilveszter ugyanolyan nap mint a többi – 28%
