2024. március 29., péntek

Nem mertek Újvidékre jönni az osztrákok

Az újvidéki Vojvodina és az osztrák Krems férfi kézilabdacsapatai között robbant ki botrányos ügy a harmadosztályú kontinentális sorozatban, az EHF Európa-kupában. A két csapat a bajnokság 3. fordulójában került össze, és az Ausztriában játszott első, december 3-i mérkőzést a Vojvodina nyerte meg 29:27-re, ám csak nem mindennapi közjáték után, a meccset ugyanis az első félidőben húsz percre meg kellett szakítani az újvidéki csapat szurkolói által a lelátón okozott rendbontás miatt. A mérkőzés után a Krems jelezte a szövetség felé, hogy nem hajlandó kiállni a visszavágóra, a történtek miatt ugyanis veszélyben érzi a biztonságát a szerbiai bajnok otthonában. A találkozó így elmaradt, az EHF mindkét csapat ellen vizsgálatot indított, és mindkettőjüket büntetésben is részesítette. A Vojvodina a szurkolói rendbontásért 15 ezer eurós bírságot kapott (ennek felét két évre felfüggesztve), valamint a következő két hazai nemzetközi mérkőzését zárt kapuk mögött kell játszania. Mégis jobban jártak, mint a Krems, akik megállapított 10:0-s eredménnyel elveszítették a mérkőzést, és az elmaradt esemény minden költségét is állniuk kell 7500 eurós bírság mellett.

Hiába várta vendégeit a Slana Bara sportcsarnoka (Fotó: RK Vojvodina)

Hiába várta vendégeit a Slana Bara sportcsarnoka (Fotó: RK Vojvodina)

Mindez azt jelenti, hogy a Vojvodina továbbjutott a legjobb tizenhat közé a sorozatban, és február közepén a norvég Arendallal játszik oda-vissza vágós fordulót. A még szintén versenyben lévő pancsovai Dinamo ellenfele a cseh Karviná lesz.

Nyitókép: Hiába várta vendégeit a Slana Bara sportcsarnoka (Fotó: RK Vojvodina)