2024. április 20., szombat

Élmény és emlék

A hely, ahol a karácsony három hónapig tart

Sütünk, főzünk, díszítgetünk, ajándékokat vásárolunk, napokig, hetekig készülődünk a karácsonyra. Az ünnep napján is ügyeskedünk, fogadjuk a családot, jókat eszünk, beszélgetünk, együtt vagyunk, és közösen örülünk annak a varázslatnak, ami ilyenkor átjárja az egész otthonunkat. Gyorsan elillan az a néhány nap, amelyekre oly sokáig hangolódtunk, szinte észre sem vesszük. Bizonyos helyeken a karácsony nem két napig, hanem két-három hónapig is eltart. Ilyen például a szabadkai Kovács Attila fotóstúdiója, ahol már november közepén karácsonyi díszletet állítanak fel azoknak, akik professzionális módon akarják megörökíteni a karácsony hangulatát.

Feldíszített fenyőfával, gyertyákkal, girlandokkal, kandallóval és más, az otthon melegére emlékeztető dísztárgyakkal ékesített teremben találhatjuk magunkat, már egy hónappal az ünnepek előtt, ha belépünk a Photo Focus stúdióba. Ez a fajta alkalmi fotózás csak pár éve tört be a hazai piacra, illetve mutatkozott rá igény, a stúdiófotózásnak azonban sokkal régebbi története van.

Kovács Attila (Fotó: Molnár Edvárd felvétele)

Kovács Attila (Fotó: Molnár Edvárd felvétele)

– Az első születésnapomat stúdióban, fényképész örökítette meg. Egy gipszből készült torta volt a díszlet, és abban az időben minden barátomnak ugyanilyen képei készültek, ugyanazzal a tortával és gyertyával. Akkoriban ez volt a trend. Volt egy nagy esés, legalább tíz-húsz éves kihagyás a stúdiófotózásban. Legfeljebb az igazolványhoz szükséges fotót kértek stúdióban. Ennek többek között az volt az oka, hogy könnyen elérhetővé váltak a fényképezőgépek, a stúdiók díszlete pedig túl egyszerűnek bizonyult. A digitális fényképezőgépek megjelenésével a képkidolgozások száma is nagyot csökkent. Azok felbukkanásával egyébként sokkal többet is fotóznak az emberek, mint korábban. Talán százszor is többet kattintanak, és jóval kevesebbet nyomtatnak ki, mint azelőtt. Ennek hatására sok fotóstúdió be is zárt. Körülbelül tíz-tizenöt éve kezdett ismét felvirágozni a stúdiófotózás – mondta Kovács Attila, a szabadkai Photo Focus stúdió tulajdonosa.

A műteremben történő karácsonyi emlékképkészítés hét-nyolc évvel tört be a hazai piacra.

– Az interneten látottak adták az ötletet, hogy én is belevágjak. Akkoriban egy szerényebb díszletet alakítottam ki, fenyőt díszítettünk és egy egyszerűbb hátteret helyeztünk el. Láttuk, hogy a kuncsaftoknak felkeltettük az érdeklődését, és évről évre egyre több vendégünk lett. Évente tíz-húsz százalékkal növekszik a vendégek száma. A koronavírus-járvány idején rövidítve dolgozhattunk, és akkor vált egyértelművé, hogy mennyire nagy az igény a karácsonyi fotózásra. Voltak, akik sajnos akkor lemaradtak a fotózásról, mert nem jutott nekik szabad időpont. Van olyan év, amikor a díszlet egészen február közepéig fent van, mert folyamatosak a foglalások. Az ilyen jellegű fotózásokat utalvány formájában ajándékozni is lehet – osztotta meg velünk a vállalkozó.

A stúdió már november közepén készen állt a fotózásra (Fotó: Molnár Edvárd felvétele)

A stúdió már november közepén készen állt a fotózásra (Fotó: Molnár Edvárd felvétele)

Családok, párok, barátok és egyedülállók is érdeklődnek a karácsonyi fotózások iránt.

– A kuncsaftkör változatos. Nemcsak a kisgyermekes családok, hanem a párok is érdekesnek találják ezt a fényképezkedést. Volt, hogy barátnők jöttek el, és kérték, hogy örökítsük meg őket. Akadt, aki egymaga jött el, és a házi kedvencét is magával hozta. Állatokat fotózni kicsit nagyobb kihívás, hisz ide-oda tekintgetnek, de nem lehetetlen. Előfordult olyan eset is, amikor öt család egyszerre kérte a fotózást. Nagyon sok a visszatérő kuncsaftunk, akik a kezdetektől eljönnek. Bizonyos családokkal baráti kapcsolatot is kialakítottunk, hisz ez nemcsak a fotózásról szól, hanem egy élmény is minden résztvevő számára. Még a szezon kezdete és az árlista kialakítása előtt mintegy húszan bejelentkeztek, időpontot kértek anélkül, hogy látták volna a díszletet. Vannak olyan gyerekek, akik a félelem miatt sírva jönnek el, és ugyanúgy sírva is távoznak, de akkor már nem a bánattól pityeregnek, hanem azért, mert tovább szeretnének maradni. Néhányan azt hiszik, játszóházban vannak. Egyébként tévhit, hogy a gyerekeket nehéz fényképezni, szerintem ez a legszebb dolog a világon. Nagyon együttműködőek – fogalmazott a fényképész.

A fényképek nemcsak emlékmegőrzés, hanem ajándékozás céljából is készülnek.

– Nemcsak digitális, hanem nyomtatott formában is átadjuk a képeket. Sokan kinagyíttatnak egy-két fotót, és ajándékba adják a nagyszülőknek. Vannak, akik naptárt készíttetnek nálunk, de lehetőség van bögrére, pólóra, párnára is nyomtatni. A fiatalabbak saját maguknak inkább vászonra nyomtattatják ki a fotókat – mondta a vállalkozó.

Olyan hangulat alakul ki, mint egy játszóházban (Fotó: Molnár Edvárd felvétele)

Olyan hangulat alakul ki, mint egy játszóházban (Fotó: Molnár Edvárd felvétele)

A karácsonyi fotóstúdió felszerelése és tervezése huzamosabb időt vesz igénybe.

– Minden évben új elemekkel gazdagítjuk vagy átalakítjuk a helyszínt, mert a kuncsaftoknak is izgalmasabb a változatosság. Nekem is érdekesebb így dolgozni, és magam is gyakran megállok egy pillanatra, és gyönyörködök a fényekben. Volt olyan vendégünk, akinek olyannyira megtetszett a díszlet, hogy felmerült benne a terem kibérlésének a gondolata. Itt szerette volna a családja számára megszervezni a vacsorát szentestére. Ilyen szolgáltatásunk azonban nincs. Amikor a díszítést tervezzük, a hideg vagy a meleg színekben gondolkodunk. Mivel nagyobb stúdióba költöztünk, így ezt variálhatjuk. Az egyik sarokban valamivel sötétebbek a színek, a másikban pedig világosabbak. Sok apró részletet időközben találunk ki, és átalakítunk, ha kell. Nem követjük kifejezetten a trendeket, de lépést tartunk a kuncsaftok igényeivel. Az emberek többsége a meleg, otthonias környezetet szereti, mi pedig ehhez tartjuk magunkat. Igyekszünk a terület minden részletét harmóniába hozni egymással – nyilatkozta a fényképész.

A fotózkodni vágyók több csomag közül választhatnak.

– Senki nem kap nyers képet, átdolgozzuk őket. A fotók mindegyikét kis felbontásban átküldjük a megrendelőnek, ő pedig kiválasztja a csomagtól függően, mely fotókat szeretné kidolgoztatni. Az érdeklődők 15, 30 és 60 perces időtartamú fotózás közül választhatnak, és mindegyik csomag más képmennyiséget tartalmaz – részletezte a fényképész.

Nem csak a díszlet szép, a résztvevők is különleges készülődéssel jelennek meg az alkalmi fotózáson.

– A kezdetekben annyira még nem fordítottak nagy figyelmet az öltözködésre, azonban ez is évről évre változott. Akadnak olyan családok, amelyeknek a tagjai mind egyszínű öltözetet viselnek, vagy harmonizálnak egymás ruházatával. Bizonyos kuncsaftok először eljönnek, és megnézik a díszlet színeit, és ahhoz igazodva találják ki, milyen ruhában jelenjenek meg a lefoglalt időpontban. Akik az egyórás fotózást választják, azoknak alkalmuk van itt átöltözni, így változatosabbak lehetnek a képeik. A gyerekek számára több ruhánk is van, amit erre az esetre felvehetnek. Általában a család női tagja dönti el, hogy ki mit viseljen. Mikulás-sapkáink is vannak, amit tetszőlegesen fel is vehetnek az alanyok. Mindenkitől kérjük, hogy hozzon magával váltáscipőt, mert a gyerekek gyakran négykézláb mászkálnak, és számunkra fontos a higiénia. Akadnak olyanok, akik inkább cipő nélkül szerepelnek a képeken. A nők már sminkben és frizurával érkeznek a helyszínre. Retusálásra így alig van szükség – magyarázta Kovács Attila.

Nyitókép: A stúdió ünnepi hangulata mindenkit magával ragad (Fotó: Molnár Edvárd felvétele)