Bázel

Nem sokkal nagyobb Szabadkánál, de 40 múzeuma van – köztük olyan egyediek, mint például a papírnak, a játékbabáknak vagy a vasszobrászatnak szentelt. Az évenként itt megrendezett luxusórák és ékszerek világkiállítását jobban őrzik, mint a frankfurti autó show-t. Évszázados titkos családi receptek alapján készült mézeskalács- és csokoládémanufaktúrák vannak a város szinte összes utcájában. Hatszáz éve minden farsang idején néhány napra megáll az élet, és tombol a karnevál. A város a gyógyszeripar és -lobby fellegvára. Bázel elférne a zsebben, a látnivalók egy cetlin, de az élményeknek már jóval több hely kell.

Svájc harmadik legnagyobb városáról azt írják az úti beszámolók, hogy a várost felkeresőknek feltétlenül meg kell nézniük három dolgot: a városházát, a Münstert és a Mittlere Brückét. Meg – hozzáteszem – természetesen a Dreländeckert – az emlékművet, amely a svájci–francia–német hármashatárt jelzi. Néhány órától azért több idő szükséges a város felfedezésére, de egy nap alatt kényelmesen be lehet járni.

A várost a Rajna osztja Kleinbaselre (Kis-Bázel) és Grossbaselra (Nagy-Bázel). Mindkét oldal a maga módján egyedi, de ugyanakkor egyik fél a másik fél nélkül nem lenne igazi. A két városrészt a Mittlere Brücke (Középső híd) köti össze. A hét boltíves kőhíd a legöregebb átkelő az 1230 km hosszú Rajnán, 192 méter hosszú és 19 méter széles. Két év múlva lesz kereken 800 éves. Anno Bázel püspöke egy zsidó pénzkölcsönzőnek adta letétbe a templom kincstárát, aki különböző forrásokból megépítette a hidat, amely a püspökség fennhatósága alá került. A papok a hídpénzből idővel visszavásárolták a templom kincseit. A Rajna két partján levő települések ekkor egyesültek területileg, gazdaságilag és szellemileg, és ekkor (1224) született meg a mai Bázel. A híd Kis-bázeli oldalán ül egy női alak – Helvécia. Ő Svájc jelképe. Alkotója szerint elvesztett egy kétfrankost, és keresvén azt, Bázelba is betért, majd a hídon pihent meg. Elgondolkodva nézi a Rajnát, és tekintetével Nagy-Bázelt pásztázza. Mögötte a bőröndje, a lándzsája és a pajzsa.

Grossbaselban képtelenség megmondani az épületekről, hogy melyik hány éves lehet, vagyis melyik új, és melyik a felújított, mivel mind olyan, mintha tegnap épült volna. Ha a homlokzati falakra nem írták volna fel az építés évét, soha senki sem tudná meghatározni, hogy melyik évből származnak. A pompás sétálóutca a Piactérre és az ott pompázó városházához vezet. Minden kétséget kizáróan ez az épület a város legszebb épülete. A csaknem 500 éves építmény még abban az időben épült, amikor Bázel belépett a svájci kantonok konföderációjába. A város egyben Basel-Stadt kanton fővárosa is, így a városházának is impozánsnak kell lennie. Nos, nem érheti szó a ház elejét (értsd szó szerint). A városházát németül Rathausnak mondják, a bázeli német dialektusban pedig Roothusnak. A rot pirosat jelent, vagyis vörös ház a városháza – szójáték, amely az épület vörös homokkő homlokzatára utal.

A város másik főtere a Münsterplatz a Münsterrel. A bázeliek gótikus stílusban épült székesegyháza szintén meghatározó eleme a városképnek. Belülről éppoly érdekes, mint kívülről. Színes tetőcserepekkel fedett két karcsú tornyával és az egymást keresztező főhajóival magasan a város fölé emelkedik. Amikor felmászunk a harangtorony tetejére, elénk tárul egész Bázel.

És ha már a kilátóknál és a kilátásnál tartunk: a svájci–német–francia folyami hármashatár legalább akkora attrakció a turisták körében, mint a Münster tornya. A pontot, ahol a három államhatár találkozik, egy bója jelzi a Rajna vizén. Tőle alig száz méterre svájci területen, egy félszigeten áll a Dreländecker. Az attraktív helyen építendő futurisztikus épületet természetesen német, francia és svájci pályamunkákból választották ki. Egy bázeli építész háromszög alakú tervét valósították meg. Az exkluzív helyen emelt szobor a második világháború utáni európai újrakezdésnek állít emléket. A henger alakú csavart mű három szárnyra emlékeztet – rajtuk a három nemzeti lobogóval –, amelyek a három ország irányába mutatnak.