2024. március 29., péntek

Tanuljunk meg a jelenben élni!

Ünnepeltek az óbecsei lurkóházasok

Az óbecsei Lurkóház védencei minden évben karácsonyi műsorral mondanak köszönetet azoknak, akik munkájukkal vagy adományaikkal egész évben támogatják az intézmény működését. A hétfőn késő délután megtartott ünnepi műsoron a ház összes védence, vagyis mind a huszonnégy gyermek fellépett.

– Nagyon szeretem a karácsonyt, mindannyian nagyon várjuk. A karácsonyi műsorban verset mondok és énekelek. Aranyosi Ervin Szeretet című versét szavalom. Ez a második műsor, tavaly is szerepeltem, kicsit azért izgulok. A próbákon mindannyian odafigyeltünk. Otthon is szokott nekem jönni a Jézuska. Van két testvérem, mindhárman segítünk anyukánknak kalácsot sütni – mondta Menyhárt Rudolf második osztályos tanuló.

Harnus Mónika hetedikes, a harmadik karácsonyát tölti a Lurkóházban.

– Az ünnepekre viszonylag korán, már novemberben elkezdünk készülni. Ünnepi képeslapok készülnek a támogatók számára, melyekkel az egész évi támogatásukat szeretnénk meghálálni. Kitartóan próbálunk a karácsonyi műsorra, mert tudjuk, hogy ilyenkor megmutathatjuk, mit is tudunk, hogy érdemes időt és energiát fektetni belénk. A műsort közös ünnepi vacsorával zárjuk, ami nagyon sokat jelent, mert sokan közülünk csak itt élhetjük át az ünnep örömét. A kisebbek még nem értik ezt, de mi, nagyobbak tudjuk, milyen kivételes helyzetben vagyunk – mondta Mónika.

Éter Blanka, az óbecsei Lurkóház házfelelőse közölte, hogy a ház életének ez a legzűrösebb időszaka, ilyenkor érkezik a legtöbb adomány.

– Karácsony közeledtével az emberek kicsit jobban odafigyelnek a jó cselekedetekre, az adakozásra, így találnak ránk. Ilyenkor kapjuk a legtöbb adományt, amit aztán év közben felhasználunk, legyen szó akár élelmiszerről, tartós élelmiszerről, játékokról vagy tisztálkodási szerekről. Idén több környező településen is gyűjtöttek az óbecsei Lurkóház számára, adománygyűjtő akciókat szerveztek a temerini, a bácsföldvári, a péterrévei és a moholi plébániákon, illetve tudomásom szerint itt, Óbecsén az újfalusi plébánián is. A gyerekek ilyenkor szép csomaggal mennek haza, sokan közülük otthon nem kapnak ilyen ajándékcsomagot – fogalmazott a házfelelős.

Kancsár Izabella felvétele

Kancsár Izabella felvétele

A Vajdasági Magyar Szövetség óbecsei községi szervezete már több mint tíz éve minden karácsonykor ajándékot visz az óbecsei és a dreai Lurkóházak védenceinek.

– Mindig egy kicsit más jellegű az adomány, évekkel ezelőtt disznóvágást is rendeztünk. Legtöbbször zöldségféléket és tartós élelmiszereket gyűjtöttünk, de idővel rájöttünk, hogy a gyerekek inkább az egyéni ajándékoknak örülnek, így igyekszünk szerényen, de mindenki számára  csomagról gondoskodni – mondta Molnár Viktor, a VMSZ óbecsei községi szervezetének az elnöke.

A Lurkóházakat működtető Poverello Alapítvány 2004-ben ferences kezdeményezésre jött létre. Arra törekszik, hogy a rászorulókon segítsen, azokon, akik valami okból kifolyólag hátrányos helyzetbe kerültek. A három vajdasági Lurkóházat elsősorban adományokból tartja fenn az alapítvány.

– Voltak megjegyzések, hogy mit akarunk mi ezekkel a gyerekekkel, hiszen neveletlenek, semmit sem lehet velük kezdeni, ilyenek lesznek majd egész életükben, lopnak, csalnak, betörnek. A tapasztalatunk viszont pontosan az ellenkezője: azok is, akik ezt híresztelték, most már látják, hogy a Lurkóházak mennyi gyereket befogadtak az utcáról, és valamelyest segítették őket abban, hogy megpróbáljanak kilépni a saját helyzetükből, így építve önmaguk számára egy szebb jövőt. Azt látjuk, hogy nagyon sokszor a szülő az, aki nem tud vagy nem akar kilépni ebből a nehéz helyzetből, és még a gyermekét is sokszor akadályozza ebben – mondta Harmath Károly ferences rendi szerzetes, a Poverello Alapítvány alapítója, aki hozzátette: egyetlen kívánsága van, hogy az új évben mindannyian tanuljunk meg a jelenben élni.

Nyitókép: Kancsár Izabella felvétele