2024. április 19., péntek

Fejlesztés Oromon

Befejeződtek a munkálatok a temetőben

Az oromi temetőben folytak a közelmúltban munkálatok. A ravatalozó tetőcseréjét vitték véghez, illetve egy fedett teraszt is kapott a halottasház. A befektetés már régóta tervben volt, most kerülhetett rá sor, és olyan fejlesztésről van szó, mely az oromi helyi közösség, a lakosság és a magyarkanizsai önkormányzat együttes sikere. Hétfőn Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa község polgármestere Erdélyi Olivérrel, az oromi helyi közösség tanácsának elnökével tekintette meg az elkészült munkálatokat.

 – Régi tervünket valósítottuk meg itt az oromi temetőben. A ravatalozó fedett részét sikerült végre elkészíteni, ami már régóta dédelgetett álmunk volt. Főleg amiatt, hogy a halottainktól méltó búcsút tudjunk venni, és az időjárás viszontagságai ne befolyásolhassák a szertartásokat – mondta a tanácselnök, aki arról is beszámolt, hogy milyen anyagi forrásból tudták kivitelezni a munkát. – Maga a projekt a helyi járulék felhasználásával valósulhatott meg. A befektetés 1 millió 900 ezer dinárt tett ki, amit két részből finanszíroztunk. Ötven százalékát, tehát 950 ezer dinárt az oromi helyi járulékból befolyt bevételből fizettük ki, míg a másik 950 ezer dinárt a magyarkanizsai önkormányzat finanszírozta. A helyi járulékról tudni kell, hogy az emberektől nem elvesz, hanem valójában ad, mivel ebből lehet fejlődni. Ezt a beruházást sem tudtuk volna megvalósítani a helyi járulék és a magyarkanizsai önkormányzat támogatása nélkül. Szeretnénk ezt a fejlesztési ütemet a jövőben is tartani, ezért is fontos tudni, hogy 2024-ben lejár a helyi járulék, az ilyen fejlesztések viszont csak annak meglétével lehetségesek. Most a halottasház tetőszerkezetét is kicseréltük, az elavultat új lemez váltotta fel, illetve most már fedett rész is van – hangsúlyozta Erdélyi Olivér.

Fejsztámer Róbert is örömének adott hangot a községbeli falvak fejlődése kapcsán:

– Nagyon fontos az önkormányzat számára, hogy a helyi közösségből érkezzenek hozzánk olyan ötletek, elképzelések és megvalósítandó projektek, melyek a helyi fejlesztésekre vonatkoznak. Nem elég csak az ötlet és a tervdokumentáció, hanem legtöbbször a pénz megteremtése is komoly fejtörést okoz. Nagyon jó példa az ötletek okos kivitelezésére Orom. Jó példával szolgálnak arra, hogyan lehet egyesíteni a helyi járulék összegeit és az önkormányzati támogatást. Egy elfogadott hosszú távú stratégiája az önkormányzatnak, hogy ha a helyi közösségnek van egy jó infrastrukturális projektje, amely fontos a közösség számára, és ahhoz elő tud teremteni akár helyi járulékból vagy pályázatból pénzt, akkor ahhoz az önkormányzat akár 50 százalékot is hozzátesz. Így történt ez most épp Oromon is – mondta a polgármester. 

Nyitókép: Puskás Károly felvétele