2024. március 28., csütörtök

Fiatalos lendület és élettapasztalat egybefonódása

A gazdaságfejlesztési program keretében 14 ezer család részesült több mint 68 milliárd forintnyi támogatásban

A Prospreritati Alapítvány szervezésében Szabadkán átadták a Cim Gas Kft. nagyléptékű ipari innovációs fejlesztését. Az esemény kiemelt vendégei Csallóközi Eszter, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának főkonzulja, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Pálinkás Gábor, Magyarország Belgrádi Nagykövetségének ideiglenes ügyvivője és dr. Pásztor Bálint, a szabadkai városi képviselő-testület elnöke voltak.

A gazdaságfejlesztési programban a Cim Gas Kft. neve már régóta ismert, nem ez az első fejlesztés, amit megvalósítottak, ám kétségtelenül a most átadott a legnagyobb léptékű, illetve a leglátványosabb, ami nemcsak a vállalkozás tulajdonosai és alkalmazottjai, hanem Szabadka és a térség érdekeit egyaránt szolgálja, emelte ki köszöntőjében Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője, aki később rámutatott, hogy Magyarország kormányának támogatásával idén nagyjából 10 milliárd forintnyi támogatást sikerült eljuttatni a kedvezményezetteknek. Igaz, hogy ezúttal elmaradtak a tömeges pályázatok, ám az anyaország támogatása és a program megvalósítása folyamatos, emelte ki.

Urányi Lilla igazgató elmondása szerint a most átadott projektumot A logisztikai folyamatok fejlesztése elnevezéssel valósították meg, Magyarország kormányának támogatásával. A projektum értéke 1,266 millió euró, ebből a támogatás összege 506 ezer euró, míg a fennmaradó 60 százalékot a vállalat biztosította önerőből, hangzott el a folytatásban.

– A projektum legnagyobb eredménye a raktár logisztikai műveletének digitalizálása, valamint az 1 200 rakathelyes raktár kialakítása mintegy 1 100 négyzetméteren, továbbá az árukészlet naprakész nyilvántartása. Az áru mozgatását sikerült gépesíteni, ekképpen pedig a munkavállalók egészségét védjük. Mindez jelentős minőségbeli változást jelent a több mint 30 éves múlttal rendelkező családi vállalkozás számára. Azt ugyancsak fontos kiemelni, hogy mintegy 400 négyzetméteren kialakítottuk az olasz Baxi gázkazánok és a kínai Midea hűtő-fűtő készülékek oktató-központja. Családi vállalkozásunk 30 éves fennállása alatt ez a támogatás az egyetlen, amire nagyon büszkék vagyunk. Ez a projektum közös munka eredménye, köszönet érte a magyar kormánynak, a Prosperitati Alapítványnak és a Vajdasági Magyar Szövetségnek. Az új épület kitartó munkánk eredménye, amelyik a fiatalos lendület és az élettapasztalat egybefonódásának az értékét tükrözi. A jövőben is arra törekszünk, hogy itt, a Vajdaságban, biztosítsuk alkalmazottaink számára a megfelelő életszínvonalat, illetve 60 család számára a biztos megélhetést, valamint igyekszünk hozzájárulni a magyar közösség fejlődéséhez – fogalmazott Urányi Lilla.

Csallóközi Eszter alkalmi beszédében rámutatott, hogy a beruházás támogatásával Magyarország kormánya a Cim Gas Kft. nemzetközi megjelenésének és versenyképességének az erősítéséhez is hozzájárulhat, utóbbi pedig a gazdaságfejlesztési program egyik célja. Az elmúlt hat év tapasztalata azt mutatja, hogy a gazdaságfejlesztési programban nyújtott támogatások érdemben segítik Vajdaság régiós szerepvállalását és ezáltal hozzájárulnak Szerbia gazdasági erősödéséhez is, hangsúlyozta Csallóközi Eszter. Mint hozzátette, 2016 óta több mint 14 ezer pályázat, azaz ennyi család részesült több mint 68 milliárd forint támogatásban, ez a jelenleg is folyamatban lévő fejlesztésekkel együtt Vajdaságban majdnem 150 milliárd forint értékű beruházást eredményezett. A gazdaságfejlesztési program nem valósulhatna meg Pásztor István és a VMSZ, illetve a Prosperitati Alapítvány elkötelezett és szakszerű tevékenysége nélkül, emelte ki Csallóközi Eszter. Hozzátette, a program a támogatás felhasználói nélkül sem működhetne. A sikeres vajdasági magyar vállalkozói szféra az egyik kulcsa a vajdasági magyarság megmaradásának és szülőföldön való megtartásának, nyomatékosította Csallóközi Eszter.

„Amikor valamivel több, mint 7 évvel ezelőtt a magyar kormány ülésére készültem, hogy megindokoljam a gazdaságfejlesztési program megalapozottságát, az a meggyőződés motivált, hogy olyan jövőt tudunk megvalósítani magunknak, amelyik nem része egyéni és közösségi életünk forgatókönyvének.” – fogalmazott az egybegyűltekhez szólva Pásztor István.

– Az elmúlt 6-7 év és a 14 ezer támogatás, valamint a felszabadított, hihetetlen mértékű energia, és az egymásba kapaszkodás ennek a bizonyítéka. A gazdaságfejlesztési program azért nagy eredménye a vajdasági magyar közösségnek, mert azt bizonyította, hogy sokkal többre képes, mint ahogyan azt sokan gondolták. Olyasmire képes, aminek következtében zászlóshajója lehet az egyetemleges magyar nemzetnek és hozzá tud járulni a nemzet felemelkedéséhez. Ez csak úgy lehetséges, ha a közösségnek olyan tagjai vannak, mint amilyenek a Kernék, illetve vannak olyan vállalatai, mint amilyen a Cim Gas. Utóbbi a vajdasági magyar közösség egyik legmegbecsültebb, legfontosabb és legismertebb  vállalkozása, amelyik azt is szemlélteti, hogy mi, magyarok, hogyan képzeljük el egy korszerű és eredményes vállalat működését – hangsúlyozta Pásztor István.

A VMSZ elnöke végül köszönetet mondott Magyarország kormányának, szavai szerint a támogatás nélkül nem sikerült volna megvalósítani a megfogalmazott célokat.

Nyitókép: Molnár Edvárd felvétele