2024. április 20., szombat

Hogyan lehet enyhíteni a sofőrhiányt?

Egyre kevesebben döntenek úgy, hogy buszvezetők lesznek

November elején több belgrádi napilap, illetve hírportál adott hírt arról, hogy megérkezett a fővárosba az a 30 Sri Lanka-i sofőr, akik az elkövetkező időszakban a fővárosi tömegközlekedésben dolgoznak majd. A vendégmunkások akkor kezdtek megismerkedni a szerb nyelv alapjaival, illetve a járatokkal. A sofőrök egy több hónapon át tartó procedúra után kezdhették meg a felkészülést. A munkások szervezett keretek között érkeztek az országba azzal a céllal, hogy az egyre nagyobb méreteket öltő sofőrhiányt enyhítsék.

Drago Tošić, a Magánfuvarozók Konzorciumának képviselője korábban a Szerbiai Rádió és Televíziónak adott nyilatkozatában elmondta, hogy mivel egy nehéz és felelősségteljes munkáról van szó, egyre kevesebben választják a sofőr szakmát, és a fővárosban legalább száz buszvezetőre lenne szükség, és a Sri Lanka-iak mellett Törökországból, Bangladesből, Oroszországból és Indiából is várhatóak sofőrök.
A szabadkai, valamint az újvidéki tömegközlekedési közvállalatoktól kapott információink szerint a sofőrhiány Vajdaság nagyvárosaiban egyelőre nem ölt olyan méreteket, mint a fővárosban, a hiányt egyelőre tudják belföldi munkásokkal pótolni, de ez korántsem egyszerű feladat.

SEGÍTSÉG AZ ENGEDÉLYEK MEGSZERZÉSÉBEN
A Subotica-trans Közúti Utasszállító Kommunális Közvállalat szeptember végén nyilvános felhívást tett közzé, aminek az volt a célja, hogy a céghez újabb sofőrök érkezzenek. A közvállalat vállalta, hogy öt személynek biztosítja a D-kategóriás járművezetői engedély, valamint a szükséges licencek megszerzését, akik ezt követően azonnal munkába állhatnak a cégnél a szerződésben foglalt feltételek mellett.
Dejan Ljubisavljević, a Subotica-trans Közúti Utasszállító Kommunális Közvállalat igazgatója elmondása szerint a felhívás sikeresnek bizonyult.

Dejan Ljubisavljević (Ótos András)

Dejan Ljubisavljević (Ótos András)

– A Subotica-transnak jelenleg 143 sofőrje van. Minden pillanatban szükségünk van újabb sofőrökre, viszont jól tudjuk, hogy ez az egész országban hiányszakmának számít. A privát szférában egyes cégek úgy döntöttek, hogy külföldi munkaerőt alkalmaznak, akiknek azonban szintén meg kell szerezniük a megfelelő hatósági engedélyeket ahhoz, hogy autóbuszt is vezethessenek, ugyanakkor az építkezéseken is sok külföldi sofőrrel lehet találkozni. Mi inkább a helyi munkaerőre támaszkodunk. Igaz, hogy szükségünk van sofőrökre, de jelenleg elegendő alkalmazottunk van ahhoz, hogy elérjük a kitűzött céljainkat és elvégezzük a ránk szabott feladatot. Alapvető tevékenységünk a kommunális szolgáltatás, vagyis a városi és peremvárosi tömegközlekedés biztosítása, de helyközi járataink is vannak, ugyanakkor turizmussal is foglalkozunk, nem beszélve arról, hogy szolgáltatást is végzünk, sportolók, egyesületek szállítását is vállaljuk. A munkánkat el tudjuk végezni, de folyamatosan gondolnunk kell a jövőnkre is, és a nyugdíjba vonult sofőrjeink pótlására igyekszünk megfelelő személyeket találni. Erre szolgál az az akciónk is, amivel arra szeretnénk biztatni a fiatalokat, hogy válasszák ezt a pályát. Az érdeklődőknek biztosítjuk a D-kategóriás járművezetői engedély megszerzését, valamint az egyéb engedélyek beszerzésében is segítünk nekik, cserébe ők a szerződésben foglalt ideig nálunk dolgoznak, természetesen megfelelő bérezés mellett. Ezzel biztos megélhetést szavatolunk nekik, és a város szükségleteit is kielégítjük. Két hónappal ezelőtt írtunk ki egy erre vonatkozó nyilvános felhívást, amire ezúttal öten jelentkeztek, köztük egy nő is. Ez utóbbi nem újdonság a cégünkben, ugyanis már eddig is több nő dolgozott nálunk sofőrként – mondta az igazgató.
Beszélgetőpartnerünktől azt is megkérdeztük, hogy vannak-e olyan sofőrjeik, akik már nyugdíjba vonultak, de továbbra is dolgoznak.
– Jelenleg is vannak olyan nyugdíjasaink, akiket sofőrként alkalmazunk. Ők korábban is nálunk dolgoztak, és közös megegyezéssel döntöttek úgy, hogy folytatják a munkát, de bízom benne, hogy a felhívásunk sikere nyomán a jövőben nem leszünk erre rákényszerítve – fogalmazott Dejan Ljubisavljević.

A jármű és az utasok biztonságáért a sofőrök felelnek (Molnár Edvárd)

A jármű és az utasok biztonságáért a sofőrök felelnek (Molnár Edvárd)

MAGASABB FIZETÉSEK A SOFŐRÖKNEK
Az újvidéki Városi Közlekedési Közvállalat illetékese írásban válaszolt a sofőrhiánnyal kapcsolatos kérdéseinkre, és mint megtudtuk, a fizetések megemelésével igyekeznek vonzóbbá tenni a sofőrszakmát.
„Az újvidéki Városi Közlekedési Közvállalatban jelenleg 628 sofőrt alkalmazunk. A közvállalatunkban nem tapasztaljuk azt, hogy a sofőrök elhagynák a céget, így elegendő számú sofőrünk van ahhoz, hogy biztosítsuk a városi buszok menetrendjét.
A sofőrök külföldre távozása nyomán keletkezett általános sofőrhiány néhány évvel ezelőtt, csakúgy mint az ország egyéb utasszállító cégei esetében, közvállalatunkban is éreztette hatását. Ennek ellenére a szervezett városi utasszállítás egy pillanatig sem forgott veszélyben. A munkaerőpiaci trendeket követve a cég vezetősége 2017-ben reagált a problémára, és azóta folyamatosan nyitva áll az új sofőrök felvételére vonatkozó pályázatunk, és a szükségleteinket szem előtt tartva, valamint a törvényes előírásokat betartva szükség szerint tudunk új sofőröket alkalmazni. Vállalatunknak sikerült a sofőrök bérezését is rendeznie. A magasabb fizetéseknek is köszönhető, hogy a közvállalatunk jelenleg nem küzd sofőrhiánnyal” – áll a közvállalat levelében.

A D-kategóriás vezetői engedély megszerzése több ezer euróba is kerülhet (Ótos András)

A D-kategóriás vezetői engedély megszerzése több ezer euróba is kerülhet (Ótos András)

„NAGY FELELŐSSÉG HÁRUL A SOFŐRÖKRE”
A sofőrök munkája nem egyszerű, de mint minden szakmában, ebben is meg lehet találni a szépségeket.
Nemanja Džever tizenhárom éve a Subotica-trans sofőrje, és ma már el sem tudja képzelni, hogy ne ezt a munkát végezze.

Nemanja Džever (Ótos András)

Nemanja Džever (Ótos András)

– Amióta elkezdtem a Subotica-transban dolgozni, végigjártam azt a ranglétrát, amit valamikor minden új munkatársunknak végig kellett járnia. Kalauzként kezdtem, majd a garázs sofőrje voltam, később a városi, a peremvárosi járatoké, jelenleg pedig az idegenforgalmi részleg sofőrje vagyok. A körülmények hatására lett belőlem sofőr, ugyanis tizenhárom évvel ezelőtt Szerbiában nehéz volt bármilyen munkát találni, számomra meg úgy tűnt, hogy a sofőrök munkájára mindig van igény. Én már úgy jöttem a céghez, hogy rendelkeztem D-kategóriás vezetői engedéllyel. Abban az időben anyagilag nem volt annyira nehéz megszerezni az engedélyt, mint ma, amikor is több ezer euróba is belekerülhet. Ma már el sem tudom képzelni, hogy mással foglalkozzam. Egy érdekes munkáról van szó, mindig mozgásban van az ember, újabbnál újabb helyekre jut el, miközben újabbnál újabb embereket ismer meg, nincs két ugyanolyan napom. Ha most betennének egy irodába, igazi sokk lenne a számomra. A sofőrszakmát annak ajánlom, aki felelősségteljesen tud viselkedni. Mint mondtam, egy érdekes szakmáról van szó, viszont nagy felelősség is hárul a sofőrökre. Nekem kell felelnem ötven utas biztonságáért, ugyanakkor a járműért is én felelek, és ez egyáltalán nem egyszerű feladat, figyelembe véve azt, hogy mi minden történik az utainkon – nyilatkozta Nemanja Džever.

Nyitókép: (Molnár Edvárd)