2024. április 20., szombat
TERROIRS – NATURAL&ORANGE BORFESZTIVÁL

Jó bor, jó hangulat

Belgrádba az ország minden tájáról érkezett az isteni nedűből

Izgalmas és rendkívül progresszív kalandra invitálták a borászok a belgrádi borkedvelőket, miután immáron másodszorra szervezte meg a Wine Jam szervezet az organikus, biodinamikus, macerálással készült, narancs-, illetve hagyományos borok fesztiválját a fővárosban, ahová azokat a termelőket hívta meg, akik mindegyike arra törekszik, hogy egy adott éghajlat autentikus jellegét a bor által fejezze ki. Sokan voltak kíváncsiak a Terroirs – Natural & Orange Borfesztiválra, ahol számos, mindenekelőtt hazai, de külföldi pincészetek is bemutatkoztak.

Miklós Hajnalka felvétele

Miklós Hajnalka felvétele

A hangulat magával ragadó volt, hiszen mindenki bátran, tele kíváncsisággal lépett a termelőkhöz, akik a néhány korty bor által új élménnyel varázsolták el a jó bor szerelmeseit, vagy pedig egy teljes új élményt szereztek nekik.

Szerbiában nincs sok olyan borász, aki organikus bort készítene. Tíznél kevesebbet lehet összeszámolni az országban, mégis egyre nagyobb az érdeklődés a technológia iránt, sőt vannak nagyobb borpincék is, amelyek megpróbálkoznának az organikus borkészítéssel.

Miklós Hajnalka felvétele

Miklós Hajnalka felvétele

Mladen Vujić narancsborát kóstolva megtudtuk, ő legalább 20 hónapig pihenteti a nedűit, a fesztiválra elhozott borokat pár nappal korábban palackozta.

– Organikus borokat készítek, úgy, ahogy elődeink csinálták. A nagyapám készített borokat, én pedig most az ő módszereit szeretném tökéletesíteni. Nem használunk semmilyen vegyszert, nem avatkozunk bele a természetes folyamatokba – magyarázta a közép-szerbiai Stalaćból származó szakember. Megtudtuk tőle, hogy ez a technológia nem drágább, talán olcsóbb is, mint az elterjedt technológia, de sokkal nagyobb elkötelezettséggel jár a szőlőskertben, több kézi munkát igényel. Egyszerűen megköveteli, hogy a borász jelen legyen a bortermelés minden folyamatában.

Miklós Hajnalka felvétele

Miklós Hajnalka felvétele

– Az organikus borok fogyasztói különleges fogyasztók. Az országban például a megtermelt borok talán egy százaléka narancsbor, vagyis kis közönsége van ennek az italnak. Azt gondolom, hogy az organikus bor termelőinek össze kellene fogniuk, hogy megismertessék a fogyasztókat ezekkel a borokkal, azzal, hogy mit jelen a narancsbor, hogyan készül és milyen haszonnal jár – mondta Vujić, aki 6 hektáron foglalkozik szőlőtermesztéssel, és 15–18 ezer liter bort termel évente a terméstől függően. Mindenekelőtt fine dining (többségében belgrádi) éttermeknek adja el a narancsborait, vagy azoknak az éttermeknek, ahová a séf miatt látogatnak a vendégek.

Miklós Hajnalka felvétele

Miklós Hajnalka felvétele

A bor elnevezése megtévesztő, hiszen nincs benne narancs. Több helyen az „amber wine”, vagyis „borostyánbor” kifejezés terjedt el. A narancsbor fehérszőlőből készül, különlegessége, hogy a magokat és a szőlő héját is érintkezésben tartják az erjedő musttal, amelytől narancsos (borostyános) színezetet kap.

A termelőktől megtudtuk, hogy az organikus borok sem sokkal drágábbak, mint más, konvenciális borok, ám egyelőre még nem nagy az érdeklődés irántuk, ezért a termelők többsége külföldön értékesíti a termékeit. Így tesz Sagmeister Ernő magyarkanizsai borász is, aki ezúttal Belgrádban különleges kadarkájával hívta fel a figyelmet magára. A nem mindennapi színű, kissé zavaros hatást keltő borról megtudtuk, hogy előállításában a gyümölcsön kívül semmit nem használt fel, ként sem. A bort ő nem szűri le, legalábbis a zéró sorozatban nem tette, az üledék szerves részét képezi a bornak.

Miklós Hajnalka felvétele

Miklós Hajnalka felvétele

– Ha a bor elég ideig pihen a hordóban, akkor sokáig eláll. Éppen ezért ezt nem lehet rövid technológiával előállítani, nem lehet sietni vele, lassú eljárást követel meg. Például ezt a bort 18 év után adtuk el – mutatott rá a magyarkanizsai borász, aki nem kívánta elárulni a technológia titkait, mint mondta, megőrzi magának, azt azonban elmondta, hogy a természetes borok előállításának legnagyobb titka abban rejlik, hogy minden edénynek tisztának kell lennie. Vannak olyan borai is, amelyekhez 30 milligramm ként (az engedélyezett mennyiség egyötödét) adagolt, azok már ízben és színben is merőben különböznek.

Sagmeister Ernő különleges kadarkája

Sagmeister Ernő különleges kadarkája

Sagmeistertől megtudtuk, hogy az érvényben levő törvényes előírások nem segítik az organikus bortermelést, nemcsak Szerbiában, de egész Európában sem. A szigorú előírások gátolják ugyanis a művészborok megjelenését a piacon.

– Az elmúlt két évben a hazai piac megváltozott, de a természetes, organikus borok számára Németország és az észak-európai országok jelentenek piacot – tudtuk meg. Ő maga is Amerikába, Svédországba, Hollandiába, Németországba, Belgiumba, Olaszországba, Magyarországra szállít a boraiból. A szerbiai piacon a megtermelt ital csupán egynegyedét értékesíti.

Mladen Vujić és a narancsbor

Mladen Vujić és a narancsbor

Sagmeister elmondta, korábban együttműködésben 7 hektár területen termelt, most már csupán 2 hektárra korlátozódott, abból is 1,5 hektáron kadarkát termel, de az organikus termelőktől további szőlőmennyiségeket vásárol fel. Évente 10-20 ezer üveg bort állít elő.

Nyitókép: Miklós Hajnalka felvétele