2024. április 18., csütörtök

Szorgos kezek munkái kiállítva

A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet előcsarnokában megnyílt a Hagyományok Háza Hálózat évzáró kiállítása, amelyen az intézmény-hálózat égisze alatt megrendezett műhelymunkák résztvevői által készített alkotásokat tekinthetik meg az érdeklődők.

Kovács Nádi Karolina, a kiállítás szervezője napilapunknak nyilatkozva elmondta, hogy több tanfolyamot is szerveztek az elmúlt év során és ezeknek a gyümölcsét állították ki.

Gergely Árpád felvétele

Gergely Árpád felvétele

– Ezúttal csak a nagy, legkevesebb 60 órás képzéseken készült munkák tekinthetők meg – jegyezte meg Karolina, aki hozzáfűzte, hogy 2022 folyamán szerveztek fazekastanfolyamot, ami márciustól november végéig tartott, de előtte kosárfonó-tanfolyamot is szerveztek, ami tavasszal kezdődött és egy nyári táborral zárult.

– Emellett a viseletkészítők képzése is folyamatosan zajlik, amelynek résztvevői tavasszal vettek részt egy békéscsabai konferencián és az ott első díjat nyert kollekciót is bemutatjuk a kiállításon – ecsetelte a szervező, aki elmondta, hogy folyamatosan óriási az érdeklődés a képzéseik iránt.

Gergely Árpád felvétele

Gergely Árpád felvétele

– Ebben a rohanó világban szükség van a megnyugvásra, hogy a két kezünkkel készítsük el a használati tárgyainkat, a ruházatunkat. Erre szerintem mindenkinek szüksége van – jegyezte meg Karolina.

A tartományunk területén megrendezett képzések mellett néhány vajdasági alkotó magyarországi tanfolyamokon is részt vett, akikkel a kiállítás szervezője szerint úgyszintén büszkélkedni kell, így az ő vizsgamunkáikat is bemutatták. A kiállítás december 20-ig tekinthető meg.

Nyitókép: Gergely Árpád felvétele