2024. március 29., péntek

Közönségtoborzás szilveszterkor is

Újévi történetek a Szerb Nemzeti Színházban

A Szerb Nemzeti Színház nagy dráma-, opera- és balettelőadásait, ezreket megmozgató projektjeit követően stílusosan zárja majd a színházi idényt.

Az új idény kezdetét az újévi hangulathoz kötik, a szebb és jobb kezdet reményét igyekeznek beköltöztetni a nézők lelkébe. A kultúra és a művészetek szerelmeseinek lehetősége lesz belekóstolni az Újévi színházi történetekbe, amelyeket december 31-én visznek színre, a népszerű Rockopera kísérőprogramjaként. A következő napon, január 1-jén pontban délben, a Szerb Nemzeti Színház előtti téren, Stanislav Binički zenekarának fellépését hallhatja majd a közönség. Ezt követően a Dzsesszoperán, egy nem mindennapi maszkabálon és a nagy, karácsonyi koncerten is ott lehet a nagyérdemű. Az előző évekhez hasonlóan a színház társulatának az idén is az a célja, hogy új közönséget toborozzon, ezért a legkisebbek az eseménysor keretein belül gyermekeknek szóló előadásokat is láthatnak. Lehetővé teszik számukra, hogy beszélgethessenek kedvenc színészeikkel.

Aleksandar Stankov, a Szerb Nemzeti Színház igazgatója elmondta, hogy számukra logikusnak tűnt az, hogy egy ilyen műsorcsokorral zárják az évet és kezdjék meg az újat.

– A közönségnek tíz napon keresztül lehetősége lesz nemcsak az újévi színházi programunkat végigkövetni, hanem kedvenc színészeikkel, énekeseikkel és balett-táncosaikkal együtt részt venni programjainkban. Örömünkre szolgál az, hogy az ünnepeket a közönségünkkel tölthetjük el. Felszólítjuk őket, hogy a következő évben is tartsanak ki kedvenc színházuk mellett! Az idei évhez hasonlóan 2023-ban is számos bemutatóval és projekttel készülünk – jelentette be Stankov.

A gazdag programok mellett a látogatók részt vehetnek az Színházi vásár elnevezésű eseményen, amelynek keretein belül most első ízben, a különféle kézműves termékek mellett átérezhetik a színház hangulatát az aktuális dráma-, opera- és balettelőadások kellékeinek köszönhetően.

Nyitókép: A Szerb Nemzeti Színház társulatának nem titkolt szándéka, hogy új, fiatal közönséget toborozzon (Fotó: Ótos András felvétele)