2024. április 19., péntek

Faültetés minden újszülöttért

Zentagunarason facsemetéket ültettek az újszülöttek tiszteletére

Az idén is folytatódott az a zentagunarasi akció, amely egyedi módon tiszteleg az újszülöttek előtt. A helyi általános iskolával szembeni parkban facsemetéket ültettek azoknak az újszülötteknek a tiszteletére, akik az idén jöttek világra.

Sós Rudolf, az Október 18-a Általános Iskola iskolaszékének elnöke arról számolt be a médiának, hogy a helyiek pozitívan fogadták ezt a kezdeményezést.

– Az idén is 11 fát ültetünk, akárcsak tavaly. Ebben az évben két további baba születésére számítunk, az ő tiszteletükre majd jövőre ültetnek fát a szüleik, a tavaszi faültetési akció során. Szép eredményekről tudok beszámolni, az emberek pozitívan állnak hozzá az akcióhoz. Külön kérésre három fát ültetünk pluszban, ahol már idősebbek a gyerekek, de a nagyszülők kérésére mégis ültetünk nekik fát, itt az iskola átellenében lévő parkban. Ezzel az akcióval egy régi szokást elevenítünk fel, amikor a szülők, nagyszülők ültettek egy fát az új családtag nevéhez fűződően. Esetünkben névtáblával és dátummal vannak ellátva a fák. Szeretnénk, hogy a közösség érezze, hogy a helyi tanács tesz valamit azért, hogy a gyökerek ide kössék ezeket a gyerekeket. A sors szele valószínűleg elsodorja egy részüket innen, de szeretnénk, hogy minél többen visszatérjenek, és tudják, hogy gyökereik ide fűzik őket – mondta el Sós, majd arról is szólt, hogy az akciónak a helyi közösség tanácsa a kezdeményezője. Az akció keretében a szülők, nagyszülők tölgyfákat ültetnek a gyerekek tiszteletére.

– Azért épp a tölgyfákra esett a választásunk, mert ez tájjellegzetes, nagy növésű, és jó a tűrőképessége. Azt szeretnénk ezzel szimbolizálni, hogy az itt születő gyerekek erős, életképes gyerekek, akik megállják a helyüket az életben – fogalmazott az iskolaszék elnöke.

Igazi családi program volt a faültetés (Lakatos János felvétele)

Igazi családi program volt a faültetés (Lakatos János felvétele)

A faültetési akcióban részt vett a Tóth Ugyonka család is, akik másodszülött gyermeküknek ültettek fát. Tóth Ugyonka Rudolf családfő elmondta lapunknak, hogy környezetvédelmi szempontokat is szem előtt tartottak, amikor a fa ültetése mellett döntöttek.

– Ezt a tölgyfát második kislányunknak, Zsófiának ültettük. Megtudtuk, hogy a helyi közösség szervez egy ilyen akciót az idén született gyerekeknek, és gondoltuk, hogy részt veszünk benne. Azért ültetjük, mert a fa jó, oxigént termel és hűvöst ad. A klímaváltozás szempontjából is fontos, hogy fákat ültessünk – mondta Tóth Ugyonka, majd hozzáfűzte, hogy szeretnének időtálló nyomot hagyni lányuknak.

Amint már szó esett róla, nemcsak szülők ültettek fákat az újszülötteknek, hanem külön kérésre nagyszülők is idősebb unokáiknak. Tóth Miklós is azok között volt, akik az unokáiknak ültettek fát. Az akció elnyerte a tetszésüket, és támogatták annak megszervezését.

– Remélem, hogy unokáink később majd emlékezni fognak, hogy a tata meg a mama fát ültetett nekik. Ők is itt laknak a faluban, így a nyáron majd meg tudják locsolni. Reméljük, hogy egy szép emlék lesz ez nekik – mondta Tóth nagytata.

Nyitókép: Ez alkalommal is 11 fát ültettek el (Lakatos János felvétele)